AGRO ÖKOLÓGIA PROGRAM (AÖP) – 2023

A Phylazonit AÖP-ben használható termékeivel
már ⭐ EGYSZERI KEZELÉSSEL ⭐ teljesíthető a pályázati feltétel!

AÖP pályázat beadási határidő:
2023. június. 9.
0
0
0
0
nap
0
0
óra
0
0
perc
0
0
mp

A 2023-ban induló Agro Ökológiai Program egy önkéntes vállaláson alapuló egyéves támogatás.

Az adott évi támogatási kérelemben külön kell majd nyilatkozni, hogy részt kíván-e venni a gazdálkodó
az AÖP-ben.

A pályázat kötelezi mind szántó, gyep és ültetvény vonatkozásában a teljes terület bevonását, művelési áganként eltérő vállalással. Azt, hogy milyen kivételek lehetnek művelési áganként, külön részletezi a rendelet.

A támogatás összege az adott évi jogos igénylés alapján
61 és 105 Eur/ha nagyságrendet jelenthet.

AÖP feltételek:

  • A mezőgazdasági termelőnek a mezőgazdasági üzem minden földhasználati kategóriájára vonatkozóan legalább 2 pont értékű gyakorlatot kell vállalnia.

  • Nem kötelező gyakorlatot vállalni az adott földhasználati kategóriára, ha tárgyévben a mezőgazdasági üzem

    • szántóterületeinek együttes nagysága az 5 hektárt nem éri el,
    • egyéb gyepterületeinek együttes nagysága az 5 hektárt nem éri el,
    • ültetvény területeinek együttes nagysága az 1 hektárt nem éri el.
    • Natura 2000 gyepterületére vonatkozóan mérethatártól függetlenül.
  • Az egységes kérelem keretében be kell jelenteni az egyes földhasználati kategóriákra vonatkozó választott gyakorlatot vagy gyakorlatokat. Azon gyakorlatok esetében, amelyek nem a terület teljes egészére vonatkoznak (pl. mikrobiológia készítmények esetén csak a terület 50 %-ra), meg kell jelölni, hogy mely táblákon kívánja a választott gyakorlatot teljesíteni.

  • Ha a vállalt gyakorlat sikeresen teljesül és azok értéke földhasználati módonként eléri a minimum 2 pontot, akkor a teljes gazdaság minden hektárja után megkapja a támogatást, amely 61 és 105 Euro/Ha közé esik az adott évi jogos igénylés nagysága alapján.

  • Az AÖP, mint támogatási forma 5 éven keresztül biztosított. A részvételről minden évben szabadon dönt a gazdálkodó, mivel 1 éves kötelezettségvállalásról van szó.

  • A támogatást az egységes kérelemmel együtt, június 9-ig kell beadni.

  • Elektronikus gazdálkodási napló vezetése szükséges.

  • Az egységes kérelemre benyújtására nyitva álló határidő lejártát követően nincs lehetőség a vállalt gyakorlat módosítására, új gyakorlat felvételére.

  • Az AKG-ban részt vevő termelők ugyanúgy pályázhatnak az AÖP-ben, de az AKG-ban vállalt gyakorlatokkal az AÖP vállalása nem teljesíthető, itt más gyakorlatokat kell választania a pályázónak!

Választható gyakorlatok

Szántó hasznosítási mód esetén választható előírások Pont Területenként teljesítendő (%)
1. Talajtakarás szántóterületeken 1 100
2. Növénytermesztés diverzifikációja 1 100
3. Ökológiai jelentőségű területek kijelölése 2 100
4. Táblaméret korlátozás 1 100
5. Méhekre veszélyes szerek használati tilalma szántón 1 100
6. Karbamid műtrágya használat szántóföldi területen 1
7. Mikrobiológiai készítmények alkalmazása szántóföldi területen 2 50
8. Talaj/növénykondícionáló szerek alkalmazása szántóföldi területen 1 50
9. Forgatás nélküli talajművelés 2 50

A szántóterületek legalább 50 %-án mikrobiológiai készítmények alkalmazása vetés előtt, illetve vetéssel egy menetben kijuttatva és a talajba dolgozva, illetve szármaradványokra kijuttatva, majd azokat a talajba keverve: 2 pont

A gyakorlat elősegíti a talajok szervesanyag-készletének helyreállítását, valamint a talajpotenciál és a talaj biodiverzitás javítását, ezáltal hozzájárul a tápanyagveszteség csökkentéséhez és a talajok vízvisszatartó képességének javításához.

Az egészségesebb talaj pedig hozzájárul a műtrágya használat optimalizálásához és a növényvédőszer használat támogatásához.

A szántóterületek legalább 50 %-án talajkondicionáló, növénykondicionáló vagy N-megkötő készítmények alkalmazása: 1 pont

A talajkondícionálók elsősorban a kedvező talajállapot, a megfelelő humusztartalom és átlevegőzöttség kialakulását segítik.

A növénykondícionálók lehetővé teszik a növényre szabott tápanyagösszetétel lombon keresztüli pótlását, miközben fokozzák a növények stressztűrő- és ellenállóképességét.

A N-megkötést segítő készítmények pedig hozzájárulnak az ammónia-emisszió csökkentéséhez.

Mikrobiológiai ponthoz felhasználható termékek

A kijuttatott tápanyagok lehető legjobb hasznosulásához.

A növények kezdeti fejlődésének segítésére és a csíranövények védelméhez.

A kórokozó gombák fejlődésének és szaporodásának gátlásához.

Újgenerációs trichoderma készítmény a növények és a talaj egészségéért.

Szója kultúrák számára a gümőképződés fokozásához.

A talaj termőképességének és művelhetőségének javításához.

Talaj- és növénykondicionáló ponthoz használható termékek

NPK lombtrágya mikroelemekkel és huminsavval

Huminsav tartalmú talajkondicionáló

Humin- és fulvosav tartalmú, leonardit alapú talajkondicionáló

Egyéb hasznos tartalmak:

Egyszerűsített
AÖP kisokos

Részletes AÖP összefoglaló
(NAK tájékoztató)

Az AÖP-ben használható
szerek listái

AÖP pályázat beadási határidő:
2023. június. 9.
0
0
0
0
nap
0
0
óra
0
0
perc
0
0
mp

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A Phylazonit AÖP-ben használható termékeivel
már EGYSZERI KEZELÉSSEL teljesíthető a pályázati feltétel!

Mi segítünk:

  • A pályázat szövegének és tartalmi részének értelmezésében.

  • A pályázat szakmai követelményeinek hiánytalan teljesítésében.

  • Hogy az általunk nyújtott megoldásokat a legjobban tudd alkalmazni a technológiádban.

    Név *

    E-mail *

    Irányítószám *

    Mekkora területen gazdálkodik? *

    Mely AÖP termékkörök érdeklik? *

    Telefonszám *