Az Ultrabalatont nem csak egyénileg/párosban lehet teljesíteni, hanem nagyobb (maximum 13 fős) csapatban is. Tavaly gondoltunk egy merészet, megálmodtuk, megcsináltuk! Ez az AgRun csapat története, melyet most a csapatkapitány mesél el.

AgRun – a mi kis csapatunk

Valamikor a tavalyi hódmezővásárhelyi kiállításon vetődött fel az ötlet, hogy hozzunk össze egy agráriumban dolgozó csapatot, akikkel teljesítjük az Ultrabalatont. Nem sokáig kellett keresgélni, hiszen mi futók hamar egymásra találunk a speciális témáinkkal és egyébként sem múlhat el úgy egyetlen kiállítás sem, hogy ezeket ne beszélnénk meg, hacsak röviden is.

A csapat tagjai:
– az AXIÁL-tól Baranyiné Hutai Anikó, Szűcs Zsolt, Baranyi Péter és Öllős Gábor;
– az Agroinformtól Tury Anikó, Bolyki Bence és Maus András;
– a Dr. Szabó Agrokémiai Kft.-től Szabó Kornél;
– a Güttlertől Vörös Endre;
– a Phylazonittól Lengyel Tamás, Károssy András és Trabalka Krisztián.

A formációnk arra is lehetőséget adott, hogy megmutassuk, az agráriumban dolgozók mennyire összetartók, képesek egy adott cél érdekében tökéletesen együtt dolgozni, akár úgy is, hogy nem is mindenki ismeri egymást személyesen.

Baranyi Péter, Baranyiné Hutai Anikó, Vörös Endre, Öllős Gábor, Szűcs Zsolt

A nevezés rögös útja

A rendezvényre a nevezés sem volt hétköznapi, hiszen több ezer csapat várta az október 13. 13 óra 13 perc 13 másodpercet, hogy a nevezést megnyissák, és megpróbálják a majdnem lehetetlent: bekerülni az indulók közé „simán”. Két géppel, két külön internettel egyidejűleg próbálkozva is csak leterhelt szerver fogadott – így amikor sikerült rányomni a „Jelentkezés elküldése” gombra, alig több mint 20 perccel később, sajnos már csak a várólistára kerültünk. Csalódottságot éreztem, de néhány hét múlva jött a hír: felkerültünk a várólistáról! Innentől már csak az edzésekre, a szervezésre és a dátum mihamarabbi eljövetelére kellett koncentrálni.

A készülődés

Az teljesen természetes volt, hogy menet közben felbukkant néhány sérülés, és akadtak olyan tényezők, amelyek felülírták az eredeti terveinket. Azonban az idő mindent megszépít, szokták mondani – és valóban! Ki gondol már ezekre?

Egyre jobban vártuk az időpontot: május 11. Valamikor március vége felé kiderült a pontos rajtidőpontunk is: 05 óra 20 perc. Huhhh… Korán lesz. Mint később kiderült, ennél jobbat nem is kaphattunk volna!

Az UB hetében már mindenki tűkön ült. Mentek az üzenetek, szervezkedések, telefonok, mit és hogy csináljunk, Tomi elkészítette a csapatpólókat, a rajtszámaink is kiosztásra kerültek, és elkezdett beszippantani az UB hangulata.

Károssy András és Trabalka Krisztián

A verseny

Szombat reggel 05:20-kor Balatonfüredről elrajtoltunk, azaz Bence kezdett, Maus Andrissal váltották egymást 4 szakaszon keresztül – talán a kör legmeredekebb emelkedőit ők gyűrték le. Autós kísérőként is csak nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illettem ezt a szintkülönbséget (azaz hálás voltam, hogy nem az én szakaszom volt, valamint annak is, hogy ők vállalták ezeket, és nem én osztottam be nekik). Majd Dörgicsénél ismét váltás, chip a kézben, és egészen Kővágóörsig vágtattam – a magam kis tempójában. Kísérőim (Peti, Gábor, Zsolti és Endre) nagyon jó hatással voltak a teljesítményemre: több helyen is megálltak bíztatni. Nem kell ide energiazselé, ha ilyen társaid vannak! ?

Ezután jött Tomi, aki a Varga Pincészetig hajtotta magát, és adta át a stafétát Endrének, aki a leggyorsabb kilométereket teljesítette a csapatunkban. Amikor korábban azt mondta, hogy 4 perces kilométereket fut, csak ámultam, és eldöntöttem, megnézem, ezt hogyan lehet… És tényleg! Megcsinálta! Persze, mondanám, könnyű volt neki, hiszen a badacsonyi pincéken keresztül vezetett az útja egy része, de mint később kiderült, ez nála normális tempó. ?

„Hogy mit jelentett számomra az UB? Egy bakancslistás programot, amit egy futónak legalább egyszer át kell élnie, de aki egyszer megtapasztalja, az nem akarja többé kihagyni! Így vagyok vele én is! Másik oldalról nekem a futásba való visszazökkenésemet is jelentette, hiszen ennek ötlete inspirált újból a rendszeres edzésre. Ehhez kellett egy csapat is, ami nagyon szépen összejött, bár a többség nem is ismerte egymást. A csapat egy emberként szurkolt, és minden fájdalom elmúlt a váltópontokon, többségünk sokkal jobban futott, mint tervezte. Nem volt nyafogás és kifogás, csapatként működtünk.”

Lengyel Tamás

Ismét Tomin volt a sor, hogy még egy 10-est letoljon – és lám, alig értünk a következő váltópontra, már gratulálnunk kellett neki, hogy teljesítette a vállalt távot, és útjára indítottuk Anikót…

Bolyki Bence, Maus András, Tury Anikó

Minden társam egy igazi gyöngyszem számomra, ódákat tudnék zengeni róluk (igény esetén bárkivel megosztom), Anikó pedig különösen az egyik kedvencem.

„Nagy izgalom, még nagyobb futás és felemelő érzés egy szupercsapattal az AgRun-nal. Hiába, a mezőgazdaság is egyfajta élsport, és ez a kis agrár csapat szívét-lelkét beletéve együtt megcsinálta. Számomra az UB már akkor elkezdődött, amikor eldöntöttem, hogy részt veszek rajta. Jó, hogy így összekovácsolódott ez a kis agrárcsapat, fantasztikus embereket ismerhettem meg, volt nevetés, motiváció, csapatpóló, folyamatos, izgatott készülődés, egyeztetés, hogy minden a legjobban sikerülhessen. Sikerült is, és még a nap is kisütött nekünk ebben a májusi szeszélyes időjárásban. Hatalmas és felejthetetlen élmény, mely ösztönöz a további futásra!”

Tury Anikó

Anikó kevés km-t vállalt, de arra igazi tigrisként készült, és tudtam, a futást gyakorlatilag most vette fel a kedvenc sportjai közé. Hiszen nem kétséges, azzá vált! Az UB-ig folyamatosan egyeztettünk, hogy áll a készüléssel, mikor mennyit sikerült edzeni – egy biztonsági időt céloztunk meg számára. Így aztán jócskán meglepődtünk, amikor percekkel korábban megjelent a váltóponton, már a tűző nap sugaraival karöltve, hogy a csapat időmérő chipjét átadja Zsoltinak.

Az időjárás miatt egész héten aggódtunk, volt mindenben részünk. Mire csapatunk már a táv több mint harmadát megtette, akkorra már a reggeli pára feloszlott, és a kellemesnél jóval melegebb hőmérsékletben folytattuk küldetésünket. Zsolti igazi harcos – nem hiába, karatézik is a futás mellett -, nem számított neki a déli nap, rendületlenül falta a kilométereit, hogy aztán Peti is megvívja a saját csatáját: a napsugárzással. Az aszfalt nem okozott számára problémát, a több hónapos készülés meghozta gyümölcsét, és a tervezett idő szerint ért Balatonberénybe, ahol Kornél már várta.

„Felejthetetlen élmény volt. Már eleve az is egy jó dolog, hogy mi négyen axiálosok együtt töltöttük szinte az egész hétvégét. Hiába itt dolgozunk már több éve, most teljesen más oldaláról ismertük meg egymást. Közös munka volt ez igazából, mindenki önzetlenül odatette magát! Ismeretségek is kötődtek, mivel szakmabeliek voltunk mind a 12-en, de igazából szakmáról nem is esett szó. Inkább a futásról, ki mennyit szokott, hogyan készül egy-egy megmérettetésre és a verseny hangulata magával ragadott mindenkit. Személy szerint jövőre újra szeretnék eljönni, igaz messze van és időt kell rá szakítani, de megéri. Azt, hogy hány fős csapatba indulnék, és milyen távon még a jövő zenéje. A lényeg az, hogy mozogjunk, fussunk minél többet!”

Szűcs Zsolt

Az egész napot végig izgultam, mindig volt miért (persze a többiek szerint feleslegesen?): minden rendben van-e mindenkivel? Odaérünk-e időben a következő váltópontra? Pihennek-e eleget a többiek? És akkor a legjobban itt kezdtem, hiszen Kornél jelezte, hogy meg van húzódva a lába, mi van, ha… Persze, tudtam, nem lesz, ha… Egész nap telefonvégen voltunk, de most egy pillanatra sem szakadtam el onnan – megbeszéltük, ha baj van, hív és váltunk, de hősiesen legyűrte Kornél is, nem volt szükség ránk!

Baranyi Péter, Lengyel Tamás, Baranyiné Hutai Anikó, Tury Anikó, Bolyki Bence, Vörös Endre

Károssy András váltotta Kornélt: András szintén némi sérüléssel küszködött – azonban Ő ezt korábban nem vallotta be nekem, így előre nem tudtam rágörcsölni. (Köszi ezért is, András!) A nap még bőszen szórta erős sugarait, ami szintén megnehezítette a dolgunkat, de végül Alsóbélatelepen Gábor is aktívan elkezdte a kilométer-gyűjtögetést, viszont gyors váltás jött ismét, Zsolti lépett újra színre, hogy a második 10-esét is letudja. Ez a szakasz már nem volt olyan kényelmes, mint az első – Balatonlellén vártuk érkezését, ahol már látszott, hogy fájlalja a lábát. Szerencsére nagy baj nem történt, ügyesen megcsinálta, amit vállalt. Azért aggódva figyeltük a továbbiakban is, mennyire lesz komoly a fájdalom.

„Mivel nem volt időm rendesen felkészülni a futásra, az volt a cél, hogy teljesíteni tudjam a rám szabott szakaszt. Féltem egy kicsit, hogy egy nagy szenvedés lesz belőle, de meglepő módon nem az volt. Ami számomra a legfontosabb üzenet volt: egy közös cél össze tudott hozni egy csapatot, olyan emberekből, akiknek egy része előtte soha nem találkozott. Ennek ellenére a végén teljesen úgy éreztem, hogy kialakult a CSAPAT, és ez tök jó volt, közétek tartozónak éreztem magam, és ha időm engedi, máskor is szívesen futnék veletek.”

Károssy András

Közben ismét nekilódult Peti, immáron a napsütések nélkül, viszont kölcsönkérte a sportórámat: meggyőződése, hogy ezzel sokkal jobban, kontrolláltabban tudott haladni – így ezzel a 2 szakasszal a Polart támogattuk, úgy néz ki: venni kell egy újabb órát majd.

Petit Maus András váltotta Szemesen, Bencével megint hatalmas baráti élményfutást tartottak, annyira, hogy András utolsó 5 km-ét közösen futották le! Fantasztikus, hogy ilyen csapatom van!

Andrást Zamárdiban váltottam, ahol már csak egy laza 5 km-t futottam, és adtam újra át a chipet Kornélnak. Egy emberként szorítottunk, hogy ne legyen semmi gond a lábával, közben be is sötétedett, így ismét jelentősen alkalmazkodni kellett az eddig megszokott körülményekhez. Tudtuk, ám egyre kevésbé vártuk, hogy hamarosan befutunk, vége lesz.

Öllős Gábor, Baranyiné Hutai Anikó, Lengyel Tamás, Baranyi Péter, Szabó Kornél

Este 10 körül vagyunk már, amikor Krisztián Siófokról nekivágott az általa vállalt 21 kilométerének – megígértük, hogy Balatonvilágosnál ott leszünk a váltóponton, csekkolni, hogy minden rendben van-e. Persze, a telefonos „ügyelet” itt sem maradt el, de bizony jól esik az éppen futónak, ha a társai szurkolnak egy kicsit. A mai napig nem tudom, mit gondolhatott Krisztián, hogy nem voltunk Világosnál, talán már a fáradtságnak köszönhetően, de mi Akarattyán azt hittük, Világoson vagyunk. Éppen ezért annál jobban örültünk, amikor azt láttuk, simán veszi Krisztián a küldetését, még egy kis emelkedővel tarkított 6-os, és máris ismét Károssy Andráson a sor.

„Csapatban még sosem futottam. Bevállaltam úgy egy félmaratoni távot, hogy eddig egyszer teljesítettem. Akkor tudtam készülni rá, most csak fejben sikerült. A szívem vitt végig és azon járt az eszem, hogy nem hagyhatom cserben a csapatot, végig kell csinálnom. A holtpont közelében jött tőletek a buzdítás, ami szuper érzés volt! Egyéni sport a futás, de az AgRun-nal csapatsporttá tudtuk tenni!”

Trabalka Krisztián

András elindult, mi is utána, jöhet a következő váltópontra érkezés. De nem csak mi érkeztünk meg Almádiba, hanem az eső is, olyan szépen zuhogva, ahogyan azt egyetlen futó sem kívánja. Még az áram is elment egy rövidke időre, de Andrásunk hamarosan befutott, és a szakadó esőben nekiiramodott Gábor, hogy körülbelül fél 3 tájékán az utolsó váltást is megcsináljuk: és a géppuskalábú Endre továbbra is vízszintesen záporozó esőben, koromsötétben, az utolsó pár száz métert emelkedőn megtéve végül 3 óra 15 perc 58 másodperckor célba érjen, és egymás nyakába ugorva konstatáljuk: megálmodtuk, megcsináltuk!

Vörös Endre, Öllős Gábor, Baranyiné Hutai Anikó, Baranyi Péter, Szűcs Zsolt

Fantasztikus élmény volt. Adott 12 különböző, de hatalmas egyéniséggel rendelkező szakember. Biztosan számos közös tulajdonsággal rendelkezünk, de kettőt azonnal fel tudok sorolni: sportszeretők és csapatjátékosok. Rengeteg dolog történt velünk az elmúlt hónapokban, azonban semmi nem tudott eltántorítani bennünket attól, hogy kihozzunk magunkból a maximumot, és mindezt nem magunkért, hanem a csapatért! Az AgRun-nak köszönhetően ismét barátságok köttettek, és számos dolgot tanultunk.

Vasárnap reggel 2,5 óra alvást követően felébredtem, motoszkált bennem az előző nap. Kiültem a kávémmal a teraszra, próbáltam feldolgozni az élményeket, és köszönetet mondtam, hogy ennek részese lehettem és hogy egy ilyen csapat tagja lettem.

axial.hu
Szöveg: Baranyiné Hutai Anikó, marketingkommunikációs menedzser
Képek: AgRun