Szécsi Zoltán 2012-ben a Heves megyei Kömlő határában kezdett el gazdálkodni, ma kb. 200 ha-on, leginkább árpát, búzát, napraforgót, lucernát és kukoricát termel. Évek óta használja a Phylazonitot, és most mesélt nekünk a kezdetekről, a miértekről és nem utolsó sorban a tapasztalatairól.
Mi indokolta a Phylazonit kipróbálását?
Én évekkel ezelőtt, tulajdonképpen azokat a földeteket tudtam megvenni, amik még szabadon voltak, azonban ezek zömében szikes területek. Megoldást kellett találnom erre a problémára, ezért tanácsot kértem olyan gazdálkodóktól, akik már régóta ismerik a szakma rejtelmeit. A válasz egyszerű volt: „Rossz föld nincsen, csak pillanatnyilag rossz föld!” Ezen felbuzdulva azonnal elkezdtem 3 pillért alkalmazni: az istállótrágyát, a meszezést és ezek mellett a Phylazonitot.

Mik a tapasztalok és milyen termékeket használ?
Volt olyan földünk, ahol csak Phylazonitot használtunk és iszonyatosan nagy volt a különbség ott, ahol mondjuk 3 éve használtuk a terméket, mint azon ahol nem. Az emberek többsége, amikor a kísérletét beállítja a termésnövelést célozza meg velük, én ezt egy picit más szemszögből néztem. Úgy gondolkodtam, mintha olyan „ingatlanjaim” lennének melynek jelenleg alacsony az értéke és ezt szeretném növelni, hiszen ez a termelés alapja.
Összeségében nekem nagyon bejött! Arra a szintre ahova a földek el tudtak jutni, oda el is jutottak. Intenzíven használtuk a Phylazonitot, mindig kijuttattuk valamelyik készítményt a teljes területen, általában Talajoltót, de több esetben Tarlóbontót és Talajregenerálót is. Idén a Talajregenerálót használtam utoljára és mivel még egy kicsit képlékeny a vetésforgónk, így még nincs meg a teljes éves terv. Egy biztos, rendszeresen visszapótoljuk az élő flórát a talajba, én ebben nagyon-nagyon hiszek.
Én mindig azt mondom, a Phylazonit a föld probiotikuma! Nagyon meggyőző a gombaölő és antibiotikum hatása. Az éven nagy valószínűséggel a napraforgó utáni, kalászos előtti talajoltás következik majd.
Az Energia Humint már számtalanszor használtuk, nagyon jók a tapasztalatok, nagyon szépen meghálálta a növényzet, kizöldült még a legsárgább árpa is. A Humin összetétele nekünk nagyon működött. Hiszek a digitális és precíz gazdálkodásban is! Azt gondolom, hogy ha a Phylazontitot jó időben, szépen leforgatjuk a talajba, akkor kellő mennyiségű baktériumszámot juttatunk a földbe, ami aztán megsokszorozza magát, ha jó életteret talál magának.
Miért pont a Phylazonit?
Nekem a profizmus jött be a leginkább! Azt gondolom, hogy egy dolog a marketing, egy másik dolog, ha tudja azt a cég, hogy mit akar, mit csinál és miért. Vagy akár azt, hogy mit jelent a 109-en és mit jelent a 106-on db csíraszám. És a Phylazonit Kft. tudja. Engem szakmailag győztek meg. És persze a gyakorlati tapasztalatok. Ahol én használtam, – ezeknél a nem túl jó minőségű földeknél is -nagyon szép eredményt mutatott. A mezőgazdaság az időjárás kezében van, ugyanakkor, – az olyan időszakok, mint például a mostani, hogy nem tudunk rámenni a földre valamilyen ok miatt – mindig megnyugvást adott az, hogy a baktérium az folyamatosan dolgozik.

Kép forrása: Agrofórum




