Lokáció: 47°50’03.9″N 20°38’20.0″E
Az AXIÁL Kft. és a Phylazonit Kft immár harmadik alkalommal megrendezett közös nyári szántóföldi rendezvénye, az „Alap a Talaj Roadshow” 2024-ben 4 helyszínen került lebonyolításra, ahol szakértők bevonásával a talaj termőképességének javítása és a fenntartható talajművelés került középpontba, mintegy 800 érdeklődő gazdálkodó részvételével. Ebben az évben több szakmai előadás mellett, különböző laborvizsgálatok eredményeinek bemutatása, valamint három szempontból végzett komplex talajszelvény-elemzés (fizika, kémia, biológia) is része volt a programnak minden helyszínen, az adott talajhoz ideális gépbeállítások tarlóművelésben végzett gyakorlati bemutatása mellett.
A mezőkeresztesi állomás helyszíne az 3-as főút mellett található szántóföldi növénytermesztésben hasznosított terület volt. „A térképre leszúrt gombostű alapján ez a helyszín valahol a Borsodi-Mezőség kistájunk határán fekszik, mégis csalóka, hiszen földtani értelemben a Bükkalja dombvidék és a Mezőség találkozásánál vagyunk, a talajszelvény pedig utóbbi, azaz a Bükkalja talajképző folyamatait mutatja meg. Az ehhez hasonló határterületek különleges és érdekes helyszínt nyújtanak a talajok elemzéséhez, hiszen pár kilométeres távolságokon belül egészen eltérő talajképző folyamatok uralkodtak, más-más viszonyokat teremtve a gazdálkodók számára.” – foglalta össze Dobos Endre, a Miskolci Egyetem docense.
Az ALAP A TALAJ rendezvénysorozatnak köszönhetően a helyi gazdálkodók számára is jól látható volt, hogy milyen adottságokkal bíró talajon gazdálkodnak a térségben, ráadásul az elemzés során a térségre jellemző többféle domináns talajtípus is bemutatásra került, hiszen tájegységeink talajtani szempontból heterogén területek.
Nemcsak különleges fekvése és szerkezete miatt szeretnénk ezt a szelvényt a „2024. Év Talaja” címre jelölni, hanem azért is, mert rendezvénysorozatunk mindenkori legsikeresebb állomásaként bőven 200 főt meghaladó érdeklődő számára tudtuk itt megmutatni a talajfókuszú gazdálkodás fontosságát és előnyeit. Rendezvényünk visszaigazolta, hogy három évad után is komoly, sőt egyre komolyabb érdeklődéssel találkozunk a magyar termelők körében, akik az egyre nehezebb klimatikus és gazdasági viszonyok között keresik az alternatív megoldásokat a sikeresebb és fenntarthatóbb műveléshez. Rendezvényünk megújult koncepciója ehhez adott minden korábbinál szélesebb körű ismereteket, melynek a talajszelvény egy kiemelkedő szereplője volt, ezért érdemes minél több érdeklődőnek megismernie azt a „2024. Év Talaja” közönségszavazáson keresztül is.
Támogasd Te is a jelölt szelvényt a szavazatoddal:
Lájkold a 12-es számú Mezőkeresztesi talajszelvény képét a Magyar Talajtani Társaság facebook oldalán, vagy küldd el a szelvény sorszámát (12) email-ben a talajtanitarsasag@gmail.com címre.
Link a szavazáshoz:
https://www.facebook.com/Magyar.Talajtani.Tarsasag/posts/1054838673216843