Idén 31. alkalommal látogathattak az érdeklődők a Bábolnai Gazdanapokra. Ebben az évben több mint húszezer négyzetméternyi kiállítói területen, több mint 200 kiállító, négy napon át várta a szakmai és az érdeklődő közönséget. A kiállítás négy napján közel 30 ezer ember látogatott Bábolnára, ami bizonyítja, hogy sokan kíváncsiak a kiállított termékekre és szakmai programokra.

A kiállítást Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy a rendezvény a kezdetektől minden évben bemutatja azt, hogy a magyar mezőgazdaság milyen eredményekre képes az európai és az itthoni piacon. Szólt arról, hogy tavaly több mint 300 milliárd forintot, idén pedig ez idáig 150 milliárd forintot fordítottak az ágazat szereplői erőgépekre és az ahhoz köthető technológiákra. Hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a beruházási típusú támogatást minél nagyobb mértékben fenn tudnák tartani az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikája esetében is.

A kiállítás házigazdája a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, és szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. Ebben az évben a Bábolnai Gazdanapok díszvendége Hollandia, az országot René van Hell nagykövet képviselte, és a Holland Nagykövetség képviseletében a kiállítás másnapján egy holland és magyar szakemberekből álló szemináriumot rendeztek. A szeminárium témája a jövő gazdálkodása volt, amelyben kiemelt szerepet kap az ökológiai gazdálkodás, ami megteremtheti a precíziós gazdálkodás új korszakát!

A Bábolnai Gazdanapok második napján kezdődött a kétnapos SMARTFARM precíziós növénytermesztési konferencia. A rendezvényt Nagy István agrárminiszter nyitotta meg, köszöntőjében hangsúlyozta „Korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság”. Mint mondta, jelenleg még csak az út kezdeti szakaszán tartunk, és onnan nézzük azokat, akik már alkalmazzák és használják a legmodernebb gazdálkodási formákat. A konferencia két téma köré csoportosult, a növényvédelem és távérzékelés, valamint a tápanyaggazdálkodás. A szakmai rendezvény szlogenje így szólt „Amiről beszélünk, azt meg is mutatjuk”. A szakmai előadásokat összekapcsolni a gyakorlati bemutatóval.
A konferencia 2 napján 33 előadás hangzott el, többek között a miénk: „Phylazonit Technológia a precíziós mezőgazdaság szolgálatában címmel”, amely a termékeink szakszerű kijuttatására, a Temposensor adta lehetőségek ismertetésére épült.