Április elsejétől tartós vízhiányos időszakot hirdetett meg az Agrárminisztérium. A tárca parlamenti államtitkára, Farkas Sándor az InfoRádiónak elmondta: emellett az országos aszályhelyzet miatt meghosszabbítják az öntözési idényt is, amely október végégig tart.
Kétségtelen tény, hogy aszálykár van, és nem is kicsi, de hogy ez nagyságrendileg, forintosítva mennyit jelent, korai megmondani – fogalmazott az InfoRádióban Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

„Azt látjuk, hogy az elmúlt nyolc hónapban, tavaly nyár óta érdemleges, nagy csapadékok az Alföld jelentős részét nem érték. Éppen ezért az őszi növények vetése során komoly gond volt a keléssel, a hótakaró hiánya miatt a növények nem tudtak megerősödni, és azóta is csak 30 milliméter csapadék esett”

– ecsetelte Farkas Sándor.

Tehát a növények ott vannak a talaj felső rétegeiben a kis gyökerükkel, és nem érik el azt a szintet, ahol a víz van a talajban – sokkal lejjebb.
Az öntözési idény április közepétől augusztusi végéig tartott, de az Agrártárminisztérium a helyzet alapján idén már április 1-jével meghirdeti a tartós vízhiányos időszakot, ami segítség a gazdálkodóknak, akiknek ilyenkor nem kell vízkészletjárulékot fizetni.

„Van egy másik fontos döntés: látva a klimatikus viszonyokban beállt változásokat, 2020-tól már március 1-től október 1-ig fog tartani ez az időszak. Így fel lehet készülni arra, hogy az őszi növények öntözése is megoldhatóvá váljon, és ha jövő tavasszal is ilyen rendkívül aszályos idő lesz, nagyon korán, a tél végén el lehet kezdeni az öntözést”

– tette hozzá.
A minisztérium öntözésfejlesztési stratgéiát is készített, amely szerint az elkövetkező 10 évben évente 17 milliárdot fordítanak arra, hogy a részben meglévő, de nem használt öntözőcsatornákat, -műtárgyakat felújítsák belőle, hogy a tervezett több mint 100 ezer hektár újra öntözhető legyen. Ezzel összesen 220-230 ezer hektár öntözhető területe lesz az agrárgazdáknak.

infostart.hu