Mesélne egy kicsit a gazdaságukról?

A gazdálkodást még édesapám kezdte, ami a rendszerváltás idejére tehető. Akkor valamennyi kárpótlásként visszakaptunk 3-4 ha földet, a terület pedig fokozatosan növekedett. Újirázon, Hajdú-Bihar megye déli részén gazdálkodunk. Ezeket a területeket kemény, kötött talajok jellemzik, nem ritka a 60-as kötöttségi szám sem (KA=60). Zöme belvízre hajlamos, fekete agyagos réti talaj, illetve vannak szikes talajok is a területeink között. Jelenleg kb. 800 ha szántón gazdálkodunk, ezen felül 200 ha gyep és lucerna területünk is van.

Szántóföldi növényeket termesztünk, leginkább repcét, búzát, napraforgót és kukoricát. Egy kisebb területen cirkot is vetünk saját felhasználásra, takarmány céljára, ami a szarvasmarhatartásunkat segíti. Jelenleg én és a sógorom gazdálkodunk aktívan, de édesapám is folyamatosan besegít, illetve a papír munka részét, édesanyám és a testvéreim végzik. Egy komplex családi gazdálkodást építettünk ki.

Mikor találkozott először a Phylazonittal és mik a tapasztalataik?

Egy közös ismerős által találkoztam először a Phylazonittal, ekkor ismerkedtem meg Sanyi bácsival, (Vajda Sándor a Phylazonit Kft, tulajdonosa, ügyvezető igazgatója) több mint 20 évvel ezelőtt.

Rögtön megtetszett a termék, kipróbáltuk és egyből észrevettük a jótékony hatását.

Ez mind a talajszerkezetben, mind a növények kondíciójában megmutatkozott; nagyon szép kelés jellemezte a kultúránkat, onnantól kezdve folyamatosan használtuk a Phylazonitot. Ahogy teltek az évek a termék is nagyon sokat fejlődött és mi is egyre nagyobb területen kezdtük el használni, ma pedig már mindenhol. Jelenleg több féle terméket is használunk, hiszen egyre szélesebb a termékcsalád, van miből válogatni. Talajoltót, Tarlóbontót és Talajregenerálót használunk, ezen felül az Energia Humint és az Energia Pluszt is. Az újabb, specifikus lombtrágyákat (Energia Bór, Kén, Cink) is szeretnénk kipróbálni.

Mint már említettem kukoricát is termelünk, ami után nagy a szármaradvány tömeg. Mi nem forgatjuk a talajt, nem szántunk. A Tarlóbontó hatásának köszönhetően sokkal gyorsabb a lebomlás, nem akadályozza a soron következő talajmunkákat. A talaj felső szerkezete morzsalékosabb, könnyen művelhető.

A Talajoltónál, ami egyből szembetűnt, hogy sokkal egységesebb a kelés. A növények jobban bírják a kezdeti stresszt, akár, ha egy hidegebb periódus jön, vagy akár ha egy aszályosabb évszak van.

Az Energia Humint repcében és napraforgóban használtuk. A növényvédőszer okozta stressz, – amikor 1-2 hétre besárgul a növény – abszolút nem történt meg. És ha látszott is rajtuk, sokkal rövidebb ideig. A repcénél korai rovarölőzéssel egymenetben használtuk, a stressztűrés itt is nagyon megmutatkozott. Az Energia Plusznál a zöldítő hatást emelném ki, hiszek abban, hogy ezek jótékony eredményei összefüggnek a többi termék használatával is. Ha egészséges a növény több a termés, ha több a termés, több a profit. És a vége mindig ott derül ki amikor számol az ember.

Hogyan juttatják ki a termékeket?

Mi a Phyller kijuttató egységet használjuk, ami nagyon nagy fejlődés, a Temposensorral megfejelve pedig nagyon hatékony, és nem utolsó sorban egyszerű a használata. Egy telefonról vezérelve pontosan annyit juttat ki, amennyit kell, oda hova kell, és rögtön bedolgozásra kerül. Egy menetben el van végezve a munka, ami költségkímélő is. Én ezt nagyon támogatom, a kijuttatási technológia nagyon fontos eleme a gazdálkodásnak.

Mindig egy menetben juttatjuk ki a készítményt, valamilyen művelethez csatolva. Például a Tarlóbontót tárcsázás vagy kultivátorozás esetén, – a Phyller kijuttatóval és a Temposensorral vezérelve – tökéletesen és pontosan ki tudjuk juttatni az adott mennyiséget. A Talajoltót vetéssel egymenetben, ugyancsak a Temposensor segítségével, közvetlen a magárokba fecskendezzük. Az Energia Humint és az Energia Pluszt szántóföldi permetezővel, a tavalyi évben pedig már drónnal juttattuk ki a talajainkra.

Mik a tapasztalatai a drónnal kapcsolatban?

A drónt saját területen, kísérleti jelleggel használjuk, mely egyre nagyobb teret hódít, biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos eszköze lesz a gazdálkodóknak. Előnye, hogy nincs taposási kár, illetve nagyon hatékony a permetezése, hatékonyabb mint a szántóföldinek; a kifújt szer „tetőtől talpig” bejárja a növényt. Tökéletesen porlaszt. Az Energia Humint és az Energia Pluszt gomba-, rovarölő, vagy gyomirtó szerrel egymenetben juttattuk ki.

Miért pont a Phylazonit?

Nagyon rugalmas a cég, 2 napon belül biztos, hogy megérkezik a friss termék, ami azonnal kijuttatható. Profik, szakmailag nagyon felkészültek és nagyon sokat segítenek a gazdáknak. A termék pedig kiváló, ár-érték arányban a legjobb.