Az egyik legfontosabb feladat a magyar érdekek védelme a közös agrárpolitikában, nem szeretnénk migrációt finanszírozni a mezőgazdaságnak járó forrásokból
A talaj tápanyagtartalma az elmúlt ötven évben tíz százalékra csökkent, s tíz éven belül globálisan negyven százalékkal több fehérjére lesz majd szükség, ez olyan veszélyeztetettséget jelent, amivel foglalkoznunk kell – mondta lapunknak Nagy István agrárminiszter. A versenyképesség kapcsán beszélt arról is, miért kell majd kötelezően előírni a talajminőség-vizsgálatot.
– Az eddigi statisztikai adatokból tudható, hogy az agrárium jó esztendőt zárt. Ezen belül milyen évet tudhat maga mögött a növénytermesztés?
– Az elmúlt fél évtized átlagához képest jót, noha számos kihívással néztünk szembe. Az aszály miatt egyes terményekből kevés, míg másokból túl sok termett, ez a kettősség jellemezte az agráriumot.
– Az aszály mekkora gondot jelentett, hiszen volt talaj- és légköri aszály is?
– Az őszi kalászosok megszenvedték a szárazságot. Késett az eső, sok helyen szántani sem tudtak, ahol pedig szántottak, néhol a porba vetettek. A kelési eredmények sem mindenhol a legbiztatóbbak. Várjuk a fejleményeket, és a tények birtokában meghozzuk a szükséges intézkedéseket.
– A kukoricát viszont nem kellett szárítani, tizennégy százalékos nedvességtartalommal takarították be. Ez a tényező mennyire befolyásolja a jövedelmezőséget? Már csak azért, mert 2017-ben még a GDP-t is lehúzta egy kicsit az alacsony kukoricatermés.
– A szárazság elrontotta ugyan a rekordtermést, de még inkább befolyásoló tényezőnek számít a világgazdaság. A kukorica a fő takarmánybázis alapja, ugyanakkor a felhasználása egyre inkább eltolódik az ipar felé, hiszen az izocukor és a bioetanol előállításához is használják. Az igény egyre nő, mivel az ipar magasabb árat fizet, mint a mezőgazdaság, ezért komoly vetélytársa a takarmányiparnak. Vigyáznunk kell, hogy az egyensúly fennmaradjon, a takarmánygyártástól nem vonhat el alapanyagot az ipari feldolgozás. Utóbbit addig tudjuk támogatni, amíg az exportot nem befolyásolja.
– Ezt hogy kell érteni?
– Úgy, hogy inkább itthon dolgozzák fel izocukornak a kukoricát, mert akkor válik hozzáadott értékké. Ráadásul az izocukorgyártás melléktermékének magas a fehérjetartalma, és ez olyan takarmány, amivel ki lehet váltani az importszóját.
– Akkor máris beszélhetünk a hazai fehérjeprogramról, amiről nem hallottunk túl sokat az ősz során. Mi a helyzet vele?
– Tavaly 2,9-es átlagterméssel 174 ezer tonna szója termett itthon. Garantáltan GMO-mentesen, kiváló minőségben.
– Ez mire elég? Hiszen nem túl nagy tételről beszélhetünk.
– Ötszázhetvennégyezer tonnára van szüksége az állattenyésztésnek, Dél-Amerikából pedig hétszázötvenezer tonna szóját importálunk. Ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripar garantáltan GMO-mentes takarmányozásra alapozva állítsa elő a termékeit, ki kell váltanunk a GMO-s szóját. A hatvanezer hektáros hazai szója-vetésterületet százezerre kellene növelni. Ha ez sikerülne, akkor háromszáz-háromszázötvenezer tonna szóját tudnánk termelni, azaz az import felét ki tudnánk váltani.
– És mi a helyzet a másik felével?
– Elő kellene venni az alternatív fehérjeforrásokat, az új lucernafajtáinkat, a szegletes ledneket, babot, borsót, valamint a gabonafélék ipari feldolgozása során keletkezett magas fehérjetartalmú melléktermékeket is be kell illeszteni a takarmányreceptúrákba. De ha ez sikerülne, még akkor sem dőlhetnénk nyugodtan hátra.
– Miért?
– Egy érdekes jelenségből kell kiindulni, ami veszélyezteti a magyar fehérjeprogram sikerét. Az itthon megtermelt szóját osztrák üzemek dolgozzák fel, és mi ezeket a feldolgozott termékeket vásároljuk vissza. Egy decemberi konferencián beszélgettünk arról, hogyan ösztönözzük a gazdákat arra, hogy növeljék a szója-termőterületet, hogyan adjuk nekik támogatást, hogy a megtermelt szója Magyarországon maradhasson. Arra jutottunk, hogy a nyitva lévő ötvenmilliárdos keretből, amit az élelmiszeripari beruházásokra szántunk, szójafeldolgozó üzemek létesítését is támogatjuk.
– Ez azt jelenti, hogy nem is egy feldolgozóra lenne szükség?
– Igen, mert a magyar szóját itthon kell feldolgozni, ez kifejezetten stratégiai célkitűzés. Sőt, nemcsak a hazait, hanem a Vajdaságban megtermeltet is. A GMO-mentes szóját itthon kell tartani, hogy felhasználjuk az állattenyésztésben és a humánellátásban. Sokkal nagyobb hasznot tudunk elérni úgy, hogy nem a szóját exportáljuk, hanem az abból előállított élelmiszert adjuk el, felárral.
– Mikor kezdhetnek el termelni ezek az üzemek?
– A pályázatokat január elsejével lehet benyújtani, és erre a vállalkozó kedvű szakembereket csak biztatni tudom. A felmérések szerint ugyanis tíz éven belül világszinten negyven százalékkal több fehérjére lesz szükség.
– Akkor még egy kicsit a szójához, de már a klímahelyzethez is kapcsolódva kérdezem, terveznek új növényeket bevonni a köztermesztésbe?
– Ez megkerülhetetlen kérdés, nemcsak új fajokat, hanem adott fajon belül új fajtákat is be kell vonni a köztermesztésbe. Ilyen új növény a komló, a kender is visszatér, és mindenki meglepődött a kiviültetvényen is holott ez a klímaváltozásból is adódó „természetes” dolog. A pályázók pedig bevallják, hogy alma- vagy körteültetvényt vágtak ki egy egzotikus növény kedvéért, és azt is, hogy a nagyobb bevétel reményében tették mindezt. A málnatermesztés is északabbra tolódott, mert a növény ott találja meg a számára kedvező feltételeket.
– Az állattenyésztés milyen évet zárt? Tavaly felütötte a fejét a sertéspestis, és volt ideiglenes importkorlátozás is.
– Az állattenyésztés folyamatosan komoly kihívásokkal szembesül. Jelentős beruházást igényel, hosszú a megtérülési idő, és nemzetközi hatások befolyásolják, így például a sertéspestis is. Magyarországon a házisertés-állomány nem fertőződött meg, csak vaddisznóállományban fordul elő a betegség, de a fertőzési gócokat sikerült lokalizálni. Így a korlátozások nem érintik kritikus módon a sertés- és sertéshúsexportot. Örömteli hír, hogy a kínai tárgyalásaink során elértük, hogy feloldják a madárinfluenza miatt bevezetett korlátozást, tehát elindulhat a víziszárnyasok exportja. Mindemellett látszanak a pályázatok, beruházások hatásai, technológiailag is korszerűsödnek az állattartó telepek. Ez is trend. Míg korábban az volt a cél, hogy a pályázatok eredményeként munkahelyek szülessenek, addig ma a pályázatok arról szólnak, hogyan lehet munkaerőt spórolni, automatizálni, mert így lehet még gazdaságosabb a termelés. Adtunk át olyan szarvasmarhatelepet, ahol nyolcszáz tehén ellátásáról csupán két ember gondoskodik.
– Akkor meg is érkeztünk a következő témakörhöz. Hogy áll a digitalizáció? Az állattenyésztésben, úgy tűnik, jól. És a növénytermesztésben?
– A mezőgazdasági gépek fejlesztése még a gondolatnál is gyorsabban száguld. A drónok harca kiemelkedő az agráriumban. Kimagasló az eredménye is, elég a korábban kijuttatott vegyszermennyiség töredékét alkalmazni. E fejlett technológia segítségével ugyanis hatékonyabban, célzottabban lehet permetezni, lehetővé válik a gócpontok kezelése. Műhold segítségével a növények elszíneződéséből megállapítható hol, mennyi és milyen tápanyag-utánpótlást kell biztosítani. Egy egyedülálló magyar megoldással, a vízőr technológiával, pedig hatvan százalékkal növelhető a talaj víztartalma.
– Minisztersége kezdetén kiemelt fontosságúnak nevezte az öntözött területek növelését. Mit sikerült elérni az elmúlt hónapokban?
– Korszakváltáson vagyunk túl az öntözés kapcsán, ez az elmúlt esztendő egyik legnagyobb sikere az agráriumban. Megalakul az öntözési ügynökség, az öntözési kérdéseket megosztottuk a Belügyminisztérium és az agrártárca között. Így a vízügy mérnökei felkészítik a csatornákat, és biztosítják a szükséges vízmennyiséget a szántóföld széléig. Az ügynökség pedig létrehozza azt a jogszabályi környezetet és technológiát, amely a csatornából a termőföldre vezeti a vizet. Ilyen például a Derecskei-főcsatorna, de idén átadjuk a mórahalmi beruházást is, amely több ezer hektárt tesz öntözhetővé. Az az álláspontunk, hogy külön kell kezelni a locsolás kérdését, ami nem egyenlő az öntözéssel, és nem veszélyezteti az ivóvízbázist sem.
– És mi a helyzet a fúrt kutakkal?
– Esetükben több ezer köbméter víz kivételéről is beszélhetünk, és a kutak működése befolyással lehet az ivóvízbázisra is. Támogatjuk, hogy a létesítésük és a működésük is ellenőrzött legyen, és fizetni kelljen értük. De azt nem szeretnénk, hogy a létesítésük olyan fokú adminisztratív terhekbe ütközzön, ami gátolja a létrehozásukat. Mi kutakat szeretnénk, de észszerű keretek között, és az akár egyfajta agrár-rezsicsökkentésként is felfogható.
– Ezen túl terveznek még hasonló rezsicsökkentő lépéseket?
– Minden intézkedésünk ilyen célt is szolgál. Ebben az évben kerül a parlament elé például az új állattenyésztési törvény, amellyel a tenyésztésszabályozás válik egyszerűbbé. Javaslatainkkal, jogszabályainkkal a gazdákat támogatjuk, a Közös Agrárpolitika (KAP) megalkotásában is fontos célkitűzésünk az egyszerűsítés. A legfontosabb pedig 2019-ben is a magyar érdekek képviselete és védelme a közös agrárpolitikában.
– Erről már tárgyalnak, azt pedig tudható, hogy nem szeretnénk, hogy a kohéziós forrásokat csökkentsék, és pénzeket vonjanak el az agráriumtól, Brüsszel viszont „belefeszült” ebbe a kérdésbe. Hogy állnak most a tárgyalások?
– A huszonhét tagországból egynek sem felelt meg a javaslat, mindegyik elutasította. A magyar álláspont az, hogy nem szeretnénk, hogy kevesebb forráshoz jussanak a magyar gazdák. Minden eurócentet, amely a KAP-ból származik, kifejezetten agrárcélokra kívánunk fordítani, és ragaszkodunk ahhoz, hogy csak a gazdák kaphassák meg. Nem szeretnénk például a migrációt finanszírozni az agráriumnak járó forrásokból. Ezt a felvetést a leghatározottabban visszautasítjuk. Kiemelt céljaink között szerepelnek a környezetvédelmi és ökológiai kérdések, a fiatal gazdák támogatása, a generációváltás és a kutatás-fejlesztés. Szeretnénk megőrizni a földalapú és az állatjóléti támogatásokat is.
– A versenyképesség javult az elmúlt hónapokban, de tavasszal arról beszélt, hogy a magyar gazdák versenyképessége nyugati társaikhoz képest csak negyvenszázalékos.
– Most már negyvenhat.
– Ez a hat százalék javulás nem tűnik túl soknak.
– Látszólag kevés, de tudja milyen nehéz volt elérni? Büszke vagyok az ágazat ötvenhárom százalékos bővülésére, 2018-ban a mezőgazdaság kiemelkedően teljesített, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a harmadik negyedévben öt százalék fölött legyen a GDP-bővülés. Kedvezőbb időjárási körülmények között ez az eredmény talán még jobb is lehet. Ha sikeres gazdasági növekedést akarunk elérni az országban, a mezőgazdaság fejlesztése megkerülhetetlen. A gazdasági potenciál növeléséhez elengedhetetlen az agráriumban rejlő lehetőségek kiaknázása. Az elmúlt tíz évben megtanultunk termelni, a jövedelemtermelő képességünk viszont a többi tagországéhoz képest nem a legjobb. Minden intézkedésünknél a versenyképesség növelése számít leginkább, és azon dolgozunk, hogyan tudunk egy hektárnyi termőterületen minél nagyobb jövedelmet elérni. Beszéltünk már az öntözésről, beszélnünk kell a feldolgozottsági szint emeléséről is. Hiszen azért hagytak le bennünket a lengyelek is, mert jól használták fel az első uniós ciklus forrásait. Míg mi szociális felzárkóztatásra, addig Lengyelország a gazdaság élénkítésre fordította a támogatásokat. Építették a feldolgozóüzemeket, a hűtőházakat, mindazt, ami lehetővé tette, hogy minél nagyobb hozzáadott értéket tudjanak létrehozni. Ezért találkozunk márciusban, áprilisban a friss lengyel almával. Nekünk is ezt kell elérnünk, a pályázatok is ezt a célt szolgálják. Ezért biztos vagyok benne, hogy 2019 az épülés éve lesz az agráriumban. Lerakjuk a versenyképesség alapjait: épülnek feldolgozó üzemek, hűtőházak, megvalósulnak kapacitásbővítő beruházások, az állattenyésztésben technológiai korszerűsítések indulnak. Mindez a magyar mezőgazdaság teljesítőképességét növeli.
– A versenyképességet a Gödöllői Program is segíti, ami már a képzést, az oktatást és az utánpótlást is érinti.
– Igen, a generációváltás mellett a másik célkitűzés a kutatás-fejlesztés eredményeiknek integrálása az agráriumba. Fontos feladat a szakképzés és az egyetemi képzés gyökeres megújítása. Erről szól a Gödöllői Program, és természetesen a duális képzésről, arról, hogyan lehet a kutatóintézeteink eredményeit azonnal láthatóvá tenni az egyetemi oktatásban, hogy a pályakezdő fiatalok már készségszinten ismerjék és alkalmazzák a megszerzett tudást. Azon dolgozunk, hogy az idén létrehozzuk az egységes agrárkutatási intézményrendszert. Ennek csírája megvan a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központban (NAIK), de szeretnék felállítani egy olyan egységes agrárinnovációs központot, amelybe a mezőgazdasággal és élelmiszer-iparral foglalkozó kutatóintézeteket integrálnánk. Ez azt jelenti, hogy az Akadémiánál lévő kutatóintézetek, a NAIK és a rajta kívül lévő, a két genetikával foglalkozó intézetünk egy integrált intézménnyé tudjon összeállni. Olyan szellemi bázissá, amiből csodákat lehet kihozni. Azt szeretnénk elérni, hogy az agrárium olyan arányban kaphasson támogatásokat kutatás-fejlesztésre, amilyen arányban hozzájárul a GDP-hez, mert mindig hátrányban van más területekhez képest. Pedig Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agráriumban és az élelmiszeriparban van, és ezt szeretnénk hangsúlyozni is.
– Ez az integráció mikor valósulna meg?
– Terveink szerint tavasszal, jelenleg az egyeztetések folynak.
– A versenyképességet a műtrágya-felhasználás is befolyásolja, és egyesek keveslik a kijuttatott mennyiségeket. Erről mi a véleménye?
– Ezt úgy látom, hogy változatlan műtrágya-felhasználás mellett is lehet növelni a kapacitásokat harminc-negyven százalékkal.
– Hogyan?
– A műtrágya hasznosulását már az is csökkenti, hogy nincsenek meg kellő százalékban a hatóanyagok felszívódását elősegítő vivőanyagok a talajban. Ezért azt kell elérnünk, hogy csak a termést vigyük el a földről, minden mást hagyjunk ott. A talaj tápanyagtartalmának vészes fogyatkozását meg kell állítani, ne felejtsük el, hogy korlátozott erőforrásról beszélünk, hiszen minden beruházással csökken a termőterület. És azt se felejtsük el, hogy az emberiség létszáma 2050-re akár a tízmilliárdot is elérheti, és akkor hetven százalékkal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy közben a klímaválság miatt harminc százalékkal kevesebb termőföld és negyven százalékkal kevesebb ivóvíz áll rendelkezésre. Tíz éven belül negyven százalékkal több fehérjére lesz szükség, és a talaj tápanyagtartalma az elmúlt ötven év alatt tíz százalékra csökkent. Ez olyan fokú veszélyeztetettséget jelent, amivel komolyan kell foglalkoznunk. Termőkapacitásunk magasabb lenne, ha megfelelő mennyiségű mikroorganizmus élne a talajban. Kell a szerves trágya, kell a talajbaktériumok használata. Elő kell írni a kötelező talajminőség-vizsgálatot, főleg a bérbeadásoknál, alapszabályként kellene kimondani, hogy rosszabb minőségben nem lehet visszaadni a talajt, mint ahogy valaki megkapta.
– A Hangya Szövetkezet ősz végi rendezvényén arról is beszélt, hogy a siker kulcsa az összefogás. De szövetkezetből még kevés van Magyarországon. A tárca hogyan kezeli ezt a kérdést?
– Sok rossz emlékünk van a kötelező szövetkezeti időszakból. Látnunk kell, hogy a kistermelőknek külön-külön gyenge az alkupozíciójuk egy multival szemben, nem tudják egyenként érvényesíteni az érdekeiket. A siker azon múlik, hogy tudunk-e olyan összefogásokat létrehozni, amelyek segíthetik az érdekérvényesítést. Erre legjobb példa a nyári almakrízis, amikor összefogtak a termelők, és a tizenhárom forintos felvásárlási árból a végén húszforintos lett. Jó lenne, ha elérnénk, hogy a felvásárló egyetlen gazdával tárgyaljon, akit a többiek felhatalmaztak, hogy egyezkedjen az árról, és senki sem szólna bele a tárgyalásba, és nem is érné be a kialkudott árnál kevesebbel. Ugyanez a helyzet a méhészeknél is. Húszezer méhész önmagában mind kicsi, pedig nagy lehetőség kapujában állnak. Az akácméz nyolcvan százalékát Magyarországon termeljük. Ármeghatározó tényezők lehetnénk, ha egyvalaki azt mondhatná, hogy ennyi alatt nem adjuk el az akácmézet, és azt mindenki betartaná. De sajnos mindig lesz, aki eladja a mézet olcsóbban. Pedig itt kezdődne a változás, azzal, hogy hogyan tudunk hazai és uniós forrást biztosítani termelői együttműködések és termelői csoportok kialakulásához. Aki ilyet vagy szövetkezetet alapít egyébként, az öt évre százötvenmillió forintos támogatást nyerhet, ha teljesíti az előírt kötelezettségeket. Ez az öt év arra szolgál, hogy kialakuljanak azok a módszerek, együttműködési formák, amelyek az ötéves támogatási idő lejárta után önmagukban is elősegítik a magasabb profit megszerzésének lehetőségét. Nem arra szól a százötvenmillió forint, hogy hogyan lesz mindenkinek egységesen tíz, húsz vagy ötven forinttal magasabb mézfelvásárlási ára, hanem, hogy milyen értékesítési formákat találnak meg ahhoz, hogy amikor már nem jár a százötvenmillió forint, akkor is benne legyen az ötven-százforintos árkülönbség. A gazdák sokszor ott hibáztak, és ezért nem működött jól a szövetkezeti rendszer, mert abból indultak ki, hogyan tudják támogatni, plusz bevételhez juttatni a tagokat. És nem azon a dolgoztak, hogyan építsék fel azt az értékesítési és beszerzési láncot, amely a működésüket segítette volna.
– Hogyan áll az osztatlan közös tulajdonok felszámolása, amit az egyik legfontosabb feladatként jelölt meg?
– Dolgozunk az ügy kielégítő és méltányos megoldásán. Az előterjesztésünk közigazgatási egyeztetésen van. A további fejleményekről a későbbiekben tudunk részletesebb tájékoztatást adni. Biztos vagyok abban, ha ezt a kérdést is sikerül megoldanunk, akkor az idei évre még inkább igaz majd, hogy az épülés éve lesz.
Nagy Ottó
magyarhirlap.hu
Fotó: Papajcsik Péter
