Interjú Gajda Lászlóval

Hajdú-Bihar megyében, a Bihari-síkon fekvő Újirázon, nem éppen kedvező talajadottságok közepette gazdálkodik Gajda László és családja. Nekik már nem kellett “átállni” a fenntartható mezőgazdaság gondolkodására, ők ebben nőnek fel. Számukra természetes ez a szellemiség, az, hogy gondoskodniuk kell a földről, ha majd ők is tovább akarják adni az unokáiknak.

László elmondása szerint a Phylazonittal nagyon régi és nagyon jó a kapcsolatunk. Tulajdonképpen valahol végig is kísérték náluk a generációváltást.

Ha jól gondolom, te voltál az, aki váltotta az előző generációt, ugye?

Így van. Hát tulajdonképpen itt egy családi gazdaságról beszélünk. Édesapám kezdte el ezt a gazdaságot. Édesapám igazi paraszt gyerekként nőtt föl, tehát mindig köze volt a mezőgazdasághoz, de nem benne dolgozott. Tulajdonképpen a rendszerváltáskor jött a lehetőség, hogy a kárpótlás révén valamennyi területhez hozzájutottunk. Pár hektárról volt szó, tehát nem nagy terület, ezen kezdtünk el gazdálkodni. Mellette neki volt egy vállalkozása, egy fuvarozó cég, tulajdonképpen ez volt a fő vállalkozás, és a mezőgazdaság csak egy mellékes próbálkozás volt.

Mióta tevékenykedsz a aktívan a vállalkozásban?

Amikor ez elkezdődött, én ilyen tizenkét-három éves lehettem. Ahogy cseperedtem, mindig részt vettem a mezőgazdasági munkálatokban. Akkor még azért kimentünk kapálni a területekre, meg ilyesmi, tehát nem volt az annyira jó dolog, akkor pláne nem tetszett, de úgy belenőtt az ember. A fuvarozás mellett édesapám ezt is szépen fejlesztette. Sikerült még egy kis földet venni, egy kicsit bérelni hozzá. Igazából én más irányba indultam, gépésznek tanultam érettségi után. Aztán 21 évesen megnősültem, és itt ragadtunk Újházon a feleségemmel, ahol a mai napig is lakunk. A gépész vonalat elhagytam, mert idegen volt tőlem ez az egész,  a mezőgazdaság meg egyre inkább magával ragadott. Onnantól tulajdonképpen édesapámmal ketten folytattuk ezt a tevékenységet. Ugyanúgy részt vettem a döntésekben, hogyha volt valami javaslatom, újítás, vagy kicsit másképp gondoltam, mint ő, akkor ezt megbeszéltük, és ő könnyen meggyőzhető volt, mert abszolút nem volt ellene az újításoknak.

Pár hektárnyi földterületből hogyan vált a cég egy komoly családi vállalkozássá?

A fuvarozó cég egyre gyengébben muzsikált, végül eladtuk, és az összes ebből keletkező forrást átirányítottuk, vagy befektettük a mezőgazdaságba. Így gyarapodott a terület. Közben ahogy a TSZ csődbe ment, elég sok terület fölszabadult, ott volt egy komoly lehetőség, amit kihasználtunk, hogy még több területhez jussunk. Így fejlődötta családi gazdaság, amibe már édesanyám is bejött, ő vitte a papírmunkát. A nővérem is megházasodott, az ő férje agrármérnök, szintén valamennyi családi földdel rendelkeztek és gyarapították. Így egyben kialakult a jelenlegi családi gazdaság, ami most 1050 hektár, három családi gazdaság révén áll össze, és egyetlen nagy gazdaságként működik.

Tudatosan készültetek a generációváltásra?

Nálunk a generációváltás szinte észrevétlenül megtörtént. Volt benne egy sajnálatos esemény, ami tulajdonképpen erre rá is kényszerített minket. Apunak lett egy agydaganata, ami szépen lassan leépítette. Amíg ki nem derült, nem tudtuk mi okozza a problémát. Hála Istennek, jól kijött belőle, mert aztán megműtötték, és teljesen fel tudott épülni. De amíg ez lezajlott, muszáj volt fokozatosan átvenni a gyeplőt és döntéseket hozni. Ekkor én már tevékenyen részt vettem a gazdaság irányításában, és nyilván a betegség után ő már nem épült úgy vissza a döntéshozatalba. Köztünk van ugyanúgy, megbeszélünk mindent, de igazából már nem szól bele a döntésekbe. Mostmár inkább kertészkedik, vendégházat újít fel, abban ténykedik, horgászik, vadászik, tehát ilyen hobbi dolgoknak él.

Te nagyjából mindig tudtad, hogy ez az irány, ami foglalkoztat, vagy a körülmények alakították azt, hogy végül a mezőgazdaságot választottad?

Hát nem tudtam. Így alakultak. Igen, a körülmények hozták. Mikor már aztán egy kicsit belekóstoltam, akkor egyre jobban megtetszett, és egyre jobban akartam csinálni. Nem akartam a fuvarozó céget tovább vinni, inkább a mezőgazdaságot választottam. Tehát belecsöppentem, és utána ez jött magától.

Előtte mivel foglalkoztál, vagy mi volt az, ami úgy megfogott?

Hát igazából előtte nem dolgoztam máshol. Én tulajdonképpen beleszülettem, és benne is maradtam. Gépészmérnöknek tanultam, de az nem fogott meg, úgymond vakvágány volt. Ahogy belecsöppentem a mezőgazdaságba, onnantól tudtam, hogy itt a helyem.

És szerinted miért működött nálatok jól és mondjuk sok gazdálkodó miért küzd azzal, hogy nem tudja átadni a gyerekének a gazdaságot?

Az egyik fő oka annak, hogy a fiatalok nem akarják átvenni, az nyilván az, hogy jelenleg a mezőgazdaság, úgy gondolom, nem egy vonzó szakma. Kívülállóként vannak elképzelései róla a fiataloknak, de aki nincs benne, az nem érzi meg a föld illatát, ami úgy magával ragadná. Most ebben a digitalizált világban, úgy látom, hogy a fiatalok nagyon messze állnak ettől a falusi, agrárparaszti élettől.

Te mit látsz a környezetedben?

Nagyon sok olyan gazdatárs van, egy generációval idősebbek, akik mondjuk az édesapám generációja, hogy egyszerűen vagy nincs gyerek, vagy ugye elváltak a szülők, a gyerekek erre mentek, arra mentek. Hiába idősebb a gazdaember, ha nincs a családban megfelelő személy, akkor nem szívesen adja át a gazdaság irányítását egy idegennek, vagy egy alkalmazottnak. Hogyha a családon belül van olyan rátermett fiatal, annak viszont úgy gondolom, hogy örömmel átadnák, csak sajnos, itt a környékben kevés ilyen van.

Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy ennyire kevés az érdeklődő fiatal?

Ha van is gyerek, azok elleve legtöbb esetben elköltöznek a városba ide-oda. Utána, mikor már eljönne az az idő, hogy át kell vegyenek gazdaságot, mert idősek a szülők, akkor neki már megvan a saját egzisztenciája, saját élete, amit nyilván nem fog, vagy nem szívesen fog föladni azért, hogy azt a gazdaságot továbbvigye. Amikor a fiatal, elmegy továbbtanulni főiskolára, egyetemre, és eltávolodik ettől a szakmától, ettől a családtól, vagy egyáltalán a falutól, akkor utána nehéz őt visszahozni. Nekem is van három fiam. Állandóan traktorba akarnak ülni a Gyerekek, de ez később aztán nem feltétlenül lesz így.

Van olyan dolog, innováció amit a generációváltás által, vagy azon keresztül te hoztál be a vállalatba?

Tulajdonképpen régóta mondhatom, hogy az én szavam érvényesül a vállalkozásban, a családi gazdaságban. Igazából van egy elméletem, első helyre a talajt helyezem. Hogyha a talaj rendben van, akkor várhat az ember jó termést, egészséges növényt, és így tovább, majd a végén kikötünk a haszonnál, a profitnál. Tehát mindenképpen úgy gondolom, hogy ezt a szemléletet én hoztam be a családi gazdaságba, ezért is kezdtük már régóta ezt a talajkímélő művelést.

Mit értesz talajkímélő művelés alatt?

Csökkentett menetszámban művelünk, minél kevesebb taposással. Például hevederes traktokkal dolgozunk. Ez ugye Sárrét, ahol mély fekvésű, kötött, nehezen művelhető talajok vannak., úgymond “perc” talajoknak hívják, tehát itt nagyon könnyen el lehet rontani, hogyha valamit nem akkor csinál az ember, amikor a talaj alkalmas rá. Elhagytuk a szántást, a talajlazítást, forgatás nélkül művelünk. A szalmát nem hordjuk el, leszecskázzuk a száradványokat, és ott hagyjuk, tulajdonképpen egy mulcsot képezve. Tehát ennek a vonalán haladunk tovább. Így a környékbeli átlagokhoz képest egy magasabb terméshozamot tudunk elérni.

Kaptál valamilyen útravalót a szülőktől, ami hasznos volt így ezen a választott úton?

Azt, amit láttam tőlük, tehát, hogy a becsületes, kitartó munkának mindig megvan az eredménye. Ha ők valamit elhatároztak, akkor azt hosszú távon gondolták. Ha van egy-két buktató, meg egy-két nehezebb év, akkor sem adjuk föl, csináljuk tovább becsületesen. A másik meg, hogy ha valamit csinálsz, akkor próbáld meg nagyban csinálni, mert majdnem ugyanannyi baj van vele, de sokkal több lehet benne a haszon.

Hogyha megkérdeznének, mit javasolnál azoknak, akiknek ezen a területen nem mennek olyan flottul a dolgok, nehezen tudják átadni a gazdaságot?

Két szót tudnék mondani, most ami így hirtelen eszembe jut, az egyik a türelem, a másik meg a kompromisszumkészség. Ezek nagyon fontos dolgok, mert generációk között azért nagyok a különbségek.

Köszönöm szépen. Vadászni mész holnap, jól emlékszem?

Igen, vadásztatok tulajdonképpen. Van egy vadásztársaság, mint új irányzat, aminek én vagyok az elnüke. Jönnek hozzánk vendégvadászok, két francia vadász, akik ősz utánra jönnek, és akkor azokat kell kivinni területre, és ugye hivatásos vadászok irányítása alatt, hogy melyik egyedet lőhetik.

 Hát akkor, nem is tudom, mit kell ehhez kívánni. Jó szórakozást, vagy kitartást?

Ugye a vadászok nem szoktak jól kívánni. Olyanok, mint a horgászok, hogy az balszerencsét hoztat, hogyha jó vadászatot kívánunk. Úgyhogy csak annyit szoktunk mondani, hogy egy kalappal.

Akkor egy kalappal! Köszönöm az interjút!

Köszönöm szépen.