A tarlómaradványok kezelése, megtartása, a talajba juttatása több szempontból is kulcsfontosságú a szántóföldi növénytermesztésben. A talajban történő lebontásuk során jelentős mennyiségű, a növények számára is felvehető makro-, mezo- és mikroelem kerülhet vissza a biológiai körforgásba. Emellett a lebomló szármaradványok a szervesanyag-tartalom növelésén keresztül javítják a talaj szerkezetét, víz- és tápelemszolgáltató képességét.

Az el nem bomlott tarlómaradvány ugyanakkor ellenkezőleg hat: rontja a talaj szerkezetét, fizikai tulajdonságait, nehezebben művelhető, illetve az elvetett magvak csírázását is negatívan befolyásolja. A le nem bomlott maradványokon a kórokozók és a kártevők is könnyedén megtelepednek, esetleg áttelelnek.

A repce nyárvégi vetésének egyik legfontosabb előfeltétele a kiváló magágy, mely ülepedett, egyenletes felszínű, nyirkos talajállapotot jelent.

A repce esetében az optimális elővetemények a kalászos gabonák. Az őszi búzát tekintve a szalmát az esetek nagy részében lehordják a területről, leginkább alomanyagként kerül felhasználásra. Azonban, amikor gazdaságilag nem éri meg a szalma szállítása a nagyobb távolságok miatt, a szalma lezúzásra kerül.

A gyökér és tarlómaradványok, illetve a megfelelő szecskaméretben a táblán hagyott szalma lebontásának gyorsítása – a betakarítás és a vetés közötti viszonylag rövid idő miatt – cellulózbontó baktériumtörzseket tartalmazó tarlóbontó készítmények használatával érhető el. A cél ugyanis a megfelelő vetőágy készítése a repce számára, amely már minimális szármaradványt tartalmaz.

Ezt a műveletet azzal a tarlómunkával érdemes végezni, amikor a szármaradványokat a talajba keverjük. A munka jellemző eszköze a szántóföldi kultivátor vagy a tárcsa. A tarlóbontó készítményt a baktériumok számára tápanyagot jelentő szármaradványra kell juttatni, majd ezt követően azonnal a talajba keverni. Csak a közvetlenül betakarítás után rögtön elvégzett tarlóbontással – a lebontási folyamat célzott irányítása és felgyorsítása miatt – van arra esélyünk, hogy elkerüljük a pentozán-hatás miatt kialakuló nitrogénhiányt. Ha ez nem sikerül, pótlólagos nitrogén kiegészítésre lehet szükségünk.

A repce gyors fejlődéséhez a talaj felső 5-15 cm-es rétegéből könnyen felvehető tápanyagokra van szüksége. E tápanyagigényt rendszerint műtrágya formájában juttatjuk ki.

A nitrogén a növényi zöldtömeg, a becők és a magok kialakulásában elsődleges fontosságú, míg a kálium a fagytűrést, a becőképződést, a foszfor pedig a csíra és a gyökér fejlődést, az érést befolyásolja elsődlegesen.

Ha számszerűsíteni szeretnénk azt, hogy a táblán maradó melléktermékek valójában mekkora értéket képviselnek, néhány egyszerű számítással megtehetjük azt.
A táblázatunkban egy 5 t hektáronkénti szemterméssel learatott őszi búza elővetemény után következő repce példáján mutatjuk be azt, hogy abban az esetben, ha a teljes szalmamennyiség a táblán marad, a növény számára szükséges N, P, K akár 20-40 %-a hasznosulhat ebből a formából.

Számos tényező befolyásolhatja a gazdálkodó döntését, miszerint a tarlómaradványok beforgatását vagy elszállítását választja. Ilyenek többek között az állatállomány megléte, vagy nem léte, a melléktermék esetleges piaci ára, agronómiai tényezők, szerves trágyához való hozzáférés, stb. Számolni azonban e szerves anyag mennyiséggel mindenképp érdemes. A mikrobiális tarlóbontó készítményekkel irányított módon befolyásolhatjuk a lebontás hatékonyságát.

Phylazonit Technológia első lépése a tarlóbontás. A Phylazonit Tarlóbontó készítményben lévő baktérium törzsek nem csak a tarló újrahasznosításával gazdagítják a talaj tápanyag készletét, hanem segítenek a talajban már lekötődött tápanyagok feltárásában is. A könnyen, gyorsan lebomló növényi részek tenyészidőszakon belül visszakerülnek a tápanyagok körforgásába, a lassan lebomló szervesanyagok pedig a humuszképződés folyamatát segítik elő.

Beszterecen nemrég beállított kísérletünkben a tarlóbontó készítményünk hatékonyságát vizsgáljuk:

A kísérletünk két kultúrára fókuszál. Búzaszalmát és kisebb méretűre aprított kukoricaszárat kezeltünk Phylazonit Tarlóbontó készítménnyel. Modellezzük a természetes körülményeket és különböző időpontokban megvizsgáljuk a bontás intenzitását.

Búzaszalma esetében 10 kg talajhoz kevertünk rétegesen 100 g szalmát. E keveréket belocsoltuk 1 liter folyadékkal – amely 10 ml Phylazonit Tarlóbontó készítményből és 990 ml vízből állt. A kontroll kezelés pedig 1000 ml vízzel került belocsolásra.

A kezelést két ismétlésben végeztük el. A kezelt és talajba forgatott szalmát tartalmazó dobozokat sötétebb helyiségben tároltuk, melyben a hőmérséklet a kinti hőmérsékletet követte. A dobozokat hetente 1 l vízzel locsoltuk, egy átlagos nyári hónap heti csapadékmennyiségét imitálva.

A kísérlet beállítását követő 40. napon értékeltük az első dobozt. A szemléltető képeken is jól látszik, hogy a kezelt dobozban a kontrollhoz képest a növényi részek apróbb darabokra estek szét, a talaj állapota valamelyest nyirkosabbnak látszott. Ez idő alatt természetesen nem bomlottak le még teljesen a szármaradványok – ez nem is várható – de a bomlás már most szembetűnő.

Erre alapozva is megerősíthetjük, hogy a tarló az egyik legnagyobb kincs a kezünkben! Hajlandóak vagyunk a szemléletváltásra?