Amikor a különböző baktérium készítmények bekerültek a piacra, akkor kerültünk kapcsolatba a Phylazonit Kft-vel. Elsősorban a szántóföldön használjuk a termékeiket, de ma már a szerves trágyát is kezeljük vele.

Minden évben kb. 22-25 ezer tonna szervestrágyát termelünk, melyet a szántóföldre szórunk ki. Az első gondolatom az volt, hogy ha kint a szántóföldön működik a szerves trágya bontása, akkor azt miért ne lehetne elkezdeni már bent a telepen, a trágyaszarvasban, valamilyen kezelés formájában? Ezt az elképzelést, a Phylazonit Kft. támogatásával közösen egy 1 éves kísérletben indítottuk el, ahol a cég egy komoly elemzést végzett, és azt mondhatom, hogy nagyon jó eredmények születtek.

Fontos megjegyezni, hogy mivel tejelő szarvasmarhával foglalkozunk, nem az állatok alatt, hanem kint a tárolóban végezzük el a kezelést.

Lényegesen gyorsabban és lényegesen jobb minőségű szerves trágyát tudtunk kitárolni, mint a régi „ürülékkel kevert, levegős, szalmás maradványt”. Ez sokkal hatékonyabb, hiszen ennek a fajsúlya is magasabb. A másabb összetétel pedig abban rejlik, hogy bizonyos anyagok feldúsultak, bizonyos anyagok eltűntek belőle.

Például, a nehézfém tartalom alacsonyabb volt, mint egy kezeletlen trágyában. Ezek mind laboratóriumilag igazolt eredmények.

Mivel már a tárolóban átalakítjuk a trágyát, – ami ugyan a talajban is végbe benne – kivédhetjük a mindenki által jól ismert pentozás hatást. Ezen felül, a kellemetlen, nyers ammónia szag mérséklődött, a légy, illetve a bagócs nem szaporodott tovább benne. Az élőbaktérium flórája egészen más, mint egy nem kezelt szerves trágyának, ami a talajban is meg fog mutatkozni.

Ez gazdaságilag is megéri! A kezelés előtt egy kocsiba 14-15 tonnát tudtunk rakni, a kezeléssel 19-21 tonnát, – ugyanazzal a kanállal – és ez ekkora volumennél már nem mindegy. Három kocsiból megvan egy kocsinak a költsége. Sokkal hatékonyabb a munka!

Zoványi György,
Mezőfalvai Agrár Zrt.