Szárbontás a számok tükrében

A magyarországi mezőgazdasági melléktermékek közül a kukoricaszár és a búzaszalma együttes éves mennyisége 15-20 millió tonna, amelynek csak töredéke humifikálódik évente, a szántóföldről való lekerülése miatt.

A szármaradványok talajban történő lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makro és mezoelem kerül a talajba. Ugyanakkor nem elhanyagolható a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége sem, hiszen talajaink fokozódó mikroelem szegényedésének számos kedvezőtlen hatása ismert.

2018-ban 1,45 millió hektáron termeltek kalászos gabonát, ennek 70 %-a búza. Statisztikai adatok szerint a szalmának 2/3-át takarítják be valamilyen formában. Becslések szerint a begyűjtött szalmának mintegy a fele (50–55%-a) alomként vagy takarmányként kerül felhasználásra, egyharmada (25–30%-a) ipari célokat szolgál, a fennmaradó rész (15–25%) energetikai folyamatokban kerül hasznosításra.

A táblán maradó búzaszalma fennmaradó részét az esetek többségében beszántják, kis részét a tarlón elégetik.

A szántóföldeken a legnagyobb mennyiségben a kukorica melléktermékei keletkeznek. A több mint 12 millió tonna melléktermék 90%-a a szár és levél, kb. 10%-a a kukoricacsutka (más adatok szerint azonban:  szár: 33 %, levél: 31 % csuhé: 14%, csutka: 17% szem: 5%).

A kukoricaszárat a vetésterület nagyobb részén beszántják, kisebb területen bebálázzák.

Tudvalevő, hogy a növényi biomassza talajba visszakerülő részének feltáródása, humifikálódása a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem és tápanyag ellátást. Amennyiben ezek az anyagok a növény szármaradványaiból mobilizálódnak, a talaj ilyen jellegű anyagvesztesége csökken. Ezek alapján könnyen belátható, hogy jelentős gazdasági érdekünk is fűződhet e melléktermékek talajba juttatásához, hiszen műtrágyázási költségeinket is lehetőségünk lesz csökkenteni.

Azt, hogy milyen valós értéket is képviselnek a melléktermékek, Dr. Tóth Zoltán és Kismányoki Tamás számos alkalommal idézett munkáiból is tudhatjuk.

Az irodalmi adatok és az elmúlt év vetésterületeinek és termésátlagainak felhasználásával egyszerű, hozzávetőleges kalkulációt végezve azt láthatjuk, hogy csak a búza, kukorica, napraforgó növények összes melléktermékének nitrogén, foszfor, kálium hatóanyagtartalma közel 500.000 tonnát tett ki 2018-ban.

E jelentős volumenű tápanyagbázis megőrzésének első feltétele a melléktermékek talajba juttatása. A következő feltétel azonban valamely mikrobiális tarlóbontó készítmény használata. A hazánkban forgalmazott tarlóbontó baktériumkészítmények olyan baktérium törzseket tartalmaznak, melyek képesek a lignocellulóz és hemicellulóz hatékony bontására. E célra leggyakrabban a Cellvibrio és Bacillus nemzetség egyes fajait használjuk. E készítményekben azonban együtt találjuk a cellulózbontásért felelős és a légköri N megkötését végző baktériumokat (pl. Azotobacter, Azospirillum). Ez utóbbiak segítségével ugyanis kompenzálni tudjuk az esetlegesen fellépő ideiglenes N hiányt.

Valljuk, hogy – „Intenzív talajélet nélkül nincs hatékony növénytermesztés” -.

A tápanyag gazdálkodás gerincét a talajban található tápanyagok, ezek közül is a szerves anyagok jelentik. A kémiai utánpótlással csak a növény igényének töredékét vagyunk képesek gazdaságosan pótolni. A Phylazonit Technológiai ajánlásunk a talaj biológiai életére, folyamataira helyezi a fókuszt.

A Phylazonit Technológia céljai:

  • A talaj szerkezetének javítása – Phylazonit Tarlóbontó
  • A tápanyagfelvétel hatékonyságának fokozása – Phylazonit Talajoltó, Talajregeneráló
  • A növény ellenálló képességének növelése – Energia Humin

Termékeink hatékonyságának fontos eszköze a megfelelő kijuttatás és agrotechnika.

Részletes szaktanácsadásért keresse a Phylazonit területileg illetékes kollégáit!

 

www.phylazonit.hu

 

2019-09-25T11:34:55+02:00