Talajerőgazdálkodás biológiai szemlélettel

Az elmúlt évtizedekben a világ élelmiszer-növény termelése jelentősen növekedett, globális szinten lépést tartva – néhány régió kivételével – a népesség növekedésével. A termelés növekedésének velejárója a szintetikus növényvédő szerek, műtrágyák használatának növekedése, a helytelen agrotechnikai módszerek alkalmazása miatt bekövetkező talajdegradációs folyamatok (erózió, talajsavasodás, humusztartalom csökkenése, stb.) is.

Ugyanakkor a tápanyag-utánpótlásban, a növényi kártevők, kórokozók, gyomnövények elleni védekezésben használt szerek mennyiségének növelése a jövőben nem tartható fenn ebben az ütemben, mint ahogy a termőtalajok pusztulása is súlyos problémát jelent globális szinten.

A talajerőgazdálkodás alatt a talajtermékenység növelésére irányuló emberi tevékenységet értjük, amely a talajművelés, trágyázás (szerves és szervetlen), talajjavítás, vízgazdálkodás, talajvédelem és talajjavítás olyan komplex egysége, amely a gazdaságos termelést és az ezzel megvalósítható, jövedelmező terméseredmények elérését biztosítja.

A talajtermékenység nem állandó tulajdonság. A talajok termékenysége alapvetően függ azok humusztartalmától.

A humusz – bonyolult szerkezetű, stabilizálódott, humifikáción átesett szerves anyag – különlegesen összetett szerkezeténél fogva, a talaj csaknem minden lényeges tulajdonságára hatással van. Nem szorul részletes magyarázatra, hogyan függ a talaj színe például a humusztartalmától, és az is ismert, hogy jelentős tápanyagforrás például a növények számára. A talajok N készletének 96-97%-a található a szerves anyagokban, a huminsavak segítségével a Ca, P, Mg, Cu, Zn, stb. kötődhet le, és válhat majd elérhetővé a növények részére.

E különleges anyag egyedülálló funkcióit elsősorban kolloidtulajdonságának köszönheti, vagyis hogy fajlagos felülete óriási, még a köztudottan nagy fajlagos felülettel rendelkező agyagásványokénál is nagyobb (800-1000 m2/g).

Ez az óriási felület például hatalmas mennyiségű vizet képes megkötni, ahogy például különböző ionokat is.

A Ca-humátok által összeragasztott aggregátumok vízállóak (a huminsavak két vegyértékű fémionokkal alkotott sói vízben nem oldódnak ugyanis) és porózusak, vagyis nagyon jó talajszerkezetet hoznak létre, mely most már közvetve is jó vízgazdálkodású talajt eredményez.

Hosszasan sorolhatnánk a példákat a humuszanyagok egyedülálló tulajdonságairól (pufferhatásuk a savak és bázisok közömbösítésére; foszfátionok talajásványokon való lekötődésének blokkolása, vagyis azok inaktiválódásának megakadályozása; toxikus fémek megkötése, stb.), de talán a fenti példák is rámutatnak arra, milyen fontos szerepe is van a humusznak a talaj termékenységére nézve.

Ha humuszod van, mindened van, mondhatnánk kicsit túlozva (léteznek ugyanis 20%-nál nagyobb összhumusztartalmú talajok is /szerves talajok/, ám ettől még nem lesznek alkalmasak szántóföldi művelésre). De mi van akkor, ha nincs elég humusztartalom a talajban, vagy esetleg még megfelelő mennyiségben található, de rohamosan fogy?

Ahhoz, hogy a talaj humusztartalma növekedjen, szervesanyagot kell a talajba juttatnunk, vagy a már ott lévőnek kell a humifikációját elősegítenünk. Látnunk kell azonban, hogy a hagyományos talajművelési rendszerek nem adnak elég eszközt (amely fenntartható is) a kezünkbe a talajtermékenység növelésére irányuló céljaink eléréséhez.

A talajkímélő művelési módok és a talajerőgazdálkodás irányába tett lépések világszerte látványos fejlődést mutatnak, mind technológiai, mind szakmai-tudományos területen. A csökkentett talajművelési rendszerek munkamenet szám csökkentését célzó technológiájától a talajvédő művelési rendszerek no-till technológiájáig (ahol már csak csupán speciális vetőgépet használnak a szántóföldi eszközök közül) számos módszer alkalmas lehet a változatos talajéletet fenntartó, megfelelő humusztartalommal bíró, a szél és vízerózió hatásainak ellenálló, termékeny talajokat eredményező gazdálkodáshoz.

A szervestrágyák, komposztok, komposztteák, baktériumtrágyák használata szintén szerves részét képezik e technológiáknak, hiszen segítségükkel lehetőségünk van a humifikációs folyamatok beindítására, felgyorsítására.

A talajvédő művelési technológiák egyik fontos követelménye, hogy a talaj felszíne vetés után is legalább 30 %-ban tarlómaradványokkal fedett maradjon. Szintén a technológia részét képezi az ekére alapozott forgatásos talajművelés elhagyása is.

Nem is gondolnánk, milyen markáns változások következnek be mind a talajfelszínen, mint a talajban a biológiai szemléletű talajerőgazdálkodás hatására. Elsők között említendő a talajerózió és felszíni elfolyás minimalizálása, mely folyamatok a humusz megőrzése szempontjából is különösen fontos jelentőséggel bírnak. A talajnedvesség gazdálkodása javulni fog, a talaj vízvezető képessége és a csapadék beszivárgása nő. Mindezek hatására, illetve a talajfauna biodiverzitásának növekedésével a talajszerkezet pozitív változása is szembetűnő (a talaj-aggregátumok mérete és a makropórusok aránya nő, a tömörödés, cserepesedés csökken). A talaj szervesanyag tartalma növekedésnek indulhat, melyből adódóan a tápanyagok hasznosítása is javulni fog.

Varga Sándor
biológia- és talajerőgazdálkodási szakmérnök

2019-08-30T15:47:09+00:00