Napjaink mezőgazdaságának az egyik legnagyobb kihívása, hogy az egyre szigorúbb környezetvédelmi normákat úgy kell betartanunk, hogy a termelésünk minden esetben gazdasági értelemben vett haszonnal is társuljon. A nehézségeinket tovább fokozza, hogy mindezt egyre kedvezőtlenebb ökológiai és gazdasági környezetben kell megvalósítanunk. Ilyen esetben az egyetlen lehetőségünk az alkalmazkodás és a rendelkezésre álló erőforrások felderítése, megismerése és azok lehető leghatékonyabb módon történő felhasználása.
Az egyik ilyen „kincs” a növények által hátrahagyott szár és gyökérmaradványok tömege, mely mint szerves- és tápanyagforrás felértékelődni látszik.
A szántóföldi növények jelentős szár és gyökér tömeget hagynak a talajainkon a betakarítást követően. Búza esetében 3 t/ha termésátlagnál 1,4 t/ha gyökér- és 3,6-4,5 t/ha szármaradvánnyal egy kedvezőbb 6 t/ha termésátlagnál pedig 1,4 t/ha gyökér- és 7,5-9 t/ha szármaradvánnyal számolhatunk. Ugyan ilyen aspektusból megközelítve repce esetén 2 t/ha termésátlagnál 1,8 t/ha gyökér valamint 3,2-5 t/ha szármaradvánnyal 4 t/ha termésátlagnál pedig ennek duplájával számolhatunk. Ez a nagy mennyiségű szerves anyag több szempontból is kedvezően hat a talajra, és talán a leghasznosabb társunk a kedvezőtlen külső tényezőkkel szembeni harcban.
Egy-egy növényi maradvány hatalmas mennyiségű makroelemet és – ami talán még fontosabb is – mikroelemet tartalmaz, ami tarlóbontás útján hozzáférhetővé válik. Ezzel jelentős mértékben gyarapíthatjuk a talaj tápanyagkészletét.
Ez számszerűsítve, 3t/ha búza esetén 35-25-50 kg, 6 t/ha búza esetén 50-35-85 kg, 2 t/ha repcénél 50-25-55 kg, 4 t/ha repcénél pedig 65-30-90 kg lekötött N-P-K tartalmat jelent, mely hosszútávon szolgáltat tápanyagot a következő kultúrák számára.
A termőföld álltalános állapotát gyökereiben határozza meg annak szervesanyag tartalma
A talaj tápanyagszolgáltató képességén túl, javítja a talaj víz és levegő gazdálkodását, kedvező hatást gyakorol a talaj szerkezetre továbbá elősegíti a talaj mikrobiológiai tulajdonságainak javítását is. Ezek a tényezők közvetlenül és közvetve is befolyásolják a szántóföldi növények élettani folyamatait. A tápanyagok rendelkezésre állása evidencia az optimális fejlődés szempontjából. Azonban a talaj szerkezete, nedvességtartalma valamint kémhatása közvetlenül hat a tápelemek felvehetőségére.
A talaj mikrobiológiai közössége pedig közvetlenül képes stimulálni a növények fejlődését, valamint a tápelemek felvehetővé alakításán és a kórokozók visszaszorításán keresztül közvetetten is befolyásolja azt.
A fentebb leírt tényekből egyértelműen látszik, hogy mekkora kincs is a tarló és mennyire fontos a tarlóbontás, azonban látnunk kell, hogy a nem megfelelően kezelt tarlómaradványok épp olyan jelentős problémák forrásai is lehetnek, mint amennyi előnnyel jár optimális esetben. Ha rosszul kezeljük a növényi szármaradványokat, akkor számolhatunk a következő kultúrában fokozottan fellépő növénykórtani problémákkal, a nem megfelelően lebomlott növényi részek megnehezítik a talajművelést, ami a jelenlegi energia árak mellett igen csak fontos tényező.
Az egyensúlyából kibillent talajélet pedig akár csökkentheti is a termőhely tápanyag-ellátottságát.
Ezekre a problémákra megoldást jelenthet a biológiai készítményekkel történő tarlóbontás, mivel segítenek visszaállítani a talaj természetes mikroorganizmus közösségét, elősegítik a növénymaradványok bomlását, ami által gyorsabban válnak hozzáférhetővé a tápelemek valamint a kórokozók élettere is beszűkül. Összességében kijelenthetjük, hogy a tarlóbontás, vagyis a tarlómaradványok területen hagyása és megfelelő kezelése növeli a termésbiztonságot, amely a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetben, mondhatni aranyat ér.
