Hogyan várunk nagy terméseredményeket, ha közben kizsigereljük talajainkat?

E fenti két gondolat Hambuch Árpád gazdálkodótól véleménye, aki immár 10 éve letette voksát a Phylazonit Talajoltó készítménye mellett. Szűk 25 éve szüleim, a TSZ évek után elkezdtek gazdálkodni, majd a 2000-s évek elejétől én is besegítettem nekik munka mellett. Informatikus mérnökként nem sok rálátásom volt a tevékenységre, de idővel belerázódtam. Három éve teljesen átvettem édesapámtól a munkálatokat, főállásban végzem a 100 hektáros gazdaság irányítását, melynek felén kukorica, a másik felén pedig megosztva búza és napraforgó van.

Hogyan ismerkedett meg a Phylazonit termékével?

Egy főiskolai csoporttársam anno a Phylazonit Kft.-nél helyezkedett el, többször beszélgettem vele a termékről, a hatásmechanizmusról, ám végül Szabó Zsolt szaktanácsadóval ültem le komolyan tárgyalni a talajoltóval kapcsolatban. Több mint 5 éve határoztam el, hogy elindulok ezen az úton. Sajnos akkoriban a környéken még alig hallottak erről valamit, így kizárólag a régi ismertségből fakadó bizalomra támaszkodva próbáltam ki a terméket.

Milyen problémára keresett megoldást, mikor elhatározta, hogy alkalmazza a talajoltó-baktériumot?

Mivel a trágya szinte elérhetetlen áron van, munkaigényes, illetve egyáltalán nem könnyű hozzájutni, így egyrészt szerettem volna megoldást a szervesanyag-visszapótlás problémájára, másrészt fontosnak tartom a talajszerkezetet javítását, és a leglényegesebb, hogy készen álljak az aszály okozta stressz elleni védekezésre. Manapság mindenki gépparkot növeszt, de a talajélettel csak kevesen foglalkoznak! Hogyan várunk nagy terméseredményeket, ha közben kizsigereljük talajainkat? Összefoglalva tehát nekem elsősorban a talajaim feljavítása volt a cél, ami kétségkívül sikerült. Hozzáteszem, én erre rászántam a kezdeti 3-5 évet, hogy megvalósuljon. Sokan abba a hibába esnek, hogy 1 év alatt csodát várnak… Pedig a termőföldet nem egy év alatt „harcoltuk le”.

Mit tapasztalt az elmúlt 10 évben, mióta a Phylazonit Talajoltóját rendszeresen használja?

Például azt láttam, hogy a nagyobb gyökérképződés miatt akár messzebbről is el tudja hozni a növény a nedvességet. Szinte minden évben csináltam kontrollcsíkokat is, és valóban beigazolódott a Phylazonit ereje. Bár szakszerű mérést nem csináltunk, évről-évre látható volt a különbség. Van itt ismerős gazda, aki úgy megy ki szántani, hogy 1 fogáson belül 3 nyírócsavart is eltör, én a bő 5 év alatt egyet törtem szét.

Egyik évben egymás mellett vetettünk ugyanolyan búzát, ugyanazon a napon, és szemmel láthatóan sokkal energikusabb volt a Phylazonit Talajoltóval kezelt növényünk. Szerintem elég jók az átlagterméseink is: kukoricában 10-12 tonna, napraforgóban 4,4-4,6, búzából pedig 8-8,5 tonna. Emellett évről évre sokkal szebb lett a szántásunk, és sokkal könnyebben mennek az egyéb talajmunkák is. Természetesen spóroltunk is, illetve a terméseredményeink is nőttek, de őszintén mondom, nekem a legnagyobb megelégedettség, hogy nagyban feljavult a talajszerkezetem. Valóban igaz, hogy a Phylazonit Talajoltónak hosszú távú és rendszeres alkalmazásának köszönhetően felfelé ívelő, pozitív tendencia figyelhető meg területeimen, és mindig vastagon átlag felüliek az eredményeim. Tavaly, amikor elég száraz év volt, kukoricában 13 tonnát napraforgóban 4,4 tonnát, búzában 8,7 tonnát sikerült produkálnom. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a hektáronként 10 ezer forintos Phylazonit-befektetés bőven behozza az árát.

A talajbaktérium-készítmények hatékonyságának egyik sarkalatos pontja a megfelelő módon történő kijuttatás. Önnek mi a tapasztalata ezzel kapcsolatban?

Ez így igaz! Szerencsére a Phylazonit szakértő csapata erre is kitalálta a megfelelő megoldást, mégpedig a Phyller kijuttató-szerkezetet, amely ha jól tudom idéntől már Temposensor Basic eszközzel is kiegészíthető, mely a munkagép sebességének és helyzetének meghatározásával képes a táblán belül folyamatosan módosítani a kijuttatott mennyiséget, biztosítva a területre tervezett Phylazonit mennyiség kijuttatását.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a kft szakemberei messzemenőkig segítőkészek, számukra is fontos volt, hogy pontosan juttassuk ki a talajbaktériumot. Számtalanszor jött Zsolt nézni, fotózni, nyomon követte a kultúrákat, és közösen levontuk a konzekvenciát. A cég számára ugyanolyan fontos a termékük sikeressége, mint a gazdálkodónak. Tejes mértékben érződik, hogy nemcsak az eladásra fókuszálnak, hanem arra is, hogy a gazdálkodó pozitív visszaigazolást kapjon a technológiáról.

Kinek ajánlaná a Phylazonit Talajoltó készítményt?

Először is tisztázzuk: évek alatt romlott le talajaink egészsége, nem várhatjuk el, hogy egy szezon alatt feljavuljon. Én azt tanácsolom, aki belekezd ebbe, az hagyjon időt, hogy kiforrja magát a technológia! Bizony 3-4 év kell, mire valóban kézzel fogható eredményeket láthatunk földjeinken. De higgyék el, megéri! Miután elkezdtem, azért 4-5 évre rá mind többen érdeklődtek nálam a Phylazonit Talajoltóról, aztán szerencsére több gazdálkodó is elkezdte a használatát. Ennek személy szerint is nagyon örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy valamit jól csinálok!

Kalmár Nárcisz
agraragazat.hu