A szója – hazánkban nem őshonos növény – a pillangósvirágúak családjába tartozik, mely család jellegzetessége, hogy szimbionta kapcsolatot képes létesíteni baktériumokkal, melyekkel közösen egy jellegzetes képletet, ún. gümőt képeznek a gyökereken. E gümők szerepe nem más, mint a légköri N megkötése, mely nitrogénforrás a növény szükségletének 20-70%-át fedezi, cserébe pedig a baktériumok a számukra szükséges szerves anyagokhoz hozzájutnak a növénytől.

A szója csak egyetlen baktérium fajjal képes ezen szimbiózis létrehozására, ez a Bradyrhizobium japonicum nevű baktérium, mely eredendően nem található meg a talajainkban.

A szója oltása történhet olyan oltóanyaggal, mely tartalmazza a Bradyrhizobium japonicum nevű baktérium fajt, esetleg egyéb hasznos talajbaktériumot is. Ezt a folyékony oltóanyagot a vetéssel egy időben kell a mag közelébe kijuttatni. Vásárolhatunk olyan vetőmagot, amelyet már előzetesen bevontak az említett szimbionta baktériumokkal. A két eljárás kombinálható. Vannak termelők, akik a már oltott mag vetésekor is juttatnak ki speciális talajbaktérium készítményt, amellyel – egy még erőteljesebb gümőképződés és hatékonyabb nitrogén-fixálás  – érhető el.
.

A PHYLAZONIT TECHNOLÓGIA

Phylazonit technológia a szója termesztésben

A Phylazonit Szójában lévő törzseket úgy állítottuk össze, hogy a magas nitrogénkötő képességű gümők képződésén túl, olyan törzsek is szerepet kapjanak, melyek jelenléte támogatja a gyökeresedést, a kezdeti fejlődést valamint – a hormontermelésük révén – a magasabb első emelettel rendelkező növények képződését. Ennek a betakarítás során fontos termésnövelő hatása lehet.

A speciális kijuttató szerkezettel, 20-40 l/ha vízmennyiséggel a teljes felületre kijuttatott, majd azonnal a magágyba kevert, vagy a vetéssel egy menetben a vetőbarázdába injektált készítmény használatával:

  • Biztosítható az állomány egyöntetű kelése.
  • Elősegítjük a nitrogénkötő gümők képződését.
  • Növekszik a tápanyagok felvétele.

Kísérletek tanúsága szerint a hozam 10-15 százalékkal, a fehérjetartalom pedig 3,5-4 százalékkal nőhet az oltás hatására.
.

 TÁPANYAGPÓTLÁS ÉS NÖVÉNYKONDICIONÁLÁS
(Energia Humin, Energia Plusz)

Phylazonit technológia a szója termesztésben

A növények kezdeti fejlődésekor – szója esetében 4 nóduszos fejlettségig, a korai stresszhatások és esetleges tápanyag hiány kezelésére javasoljuk a makro- és mikroelemeket, humin- és fulvosavat tartalmazó, Energia Humin készítményünk alkalmazását.

A szója gyomirtása a termesztéstechnológia kulcseleme. Elgyomosodott szója állományban nem várhatunk kimagasló terméseredményt. A posztemergens gyomirtás hatására ugyanakkor jelentős stressz éri az állományt, mely visszavetheti azt a fejlődésben.

A készítményben található fulvosav a növényi életfolyamatokra is jelentős hatással van: a sejtek anyagcsere folyamatait fokozza (pl. javuló oxigénfelvétel). Kelatizál bizonyos tápelemeket, így segíti azok bejutását a növényi sejtekbe, erősíti az immunrendszert.

Mindezek mellett az Energia Humin mikroelem tartalmánál fogva (Zn, Mo, Cu, Mn, B, Ti, Fe) fontos élettani folyamatokban is segítséget nyújt a növénynek, a csíranövény fejlődésétől, a növény növekedési ütemének szabályozásán át, a nitrogénfixálás kémiai folyamatának elősegítéséig.

Phylazonit technológia a szója termesztésben

A hüvelynövekedés időszakában kijuttatott nitrogén, kén és mikroelemek hatására a szójabab beltartalmi értékei is jelentősen növekedhetnek. A nitrogén felvétele a virágzás kezdetétől a teljes hüvely képzésig nagyon intenzív. A második lombtrágya kezelést az Energia Plusz készítményünkkel javasoljuk – 4 nóduszos állapottól a virágzás kezdetéig, majd a virágzás végétől a szemtelítődés kezdetéig – 20-30 l/ha dózisban. Az Energia Plusz lombtrágyánk magas hatóanyag tartalommal (15%N, 6% Mg, 3% S) és széleskörű (B, Zn, Fe, Mo, Mn, Cu) tápelem összetétellel valóban egy plusz tápanyagforrás a növény számára.

Megjegyezzük, hogy e kezelés különösen indokolttá válhat hüvelykötés időszakában, abban az esetben, ha kiemelkedő termésszintet várunk, illetve ha az alacsony talaj pH miatt a tápanyag felszívódás zavarával kell számolnunk. Javasoljuk a kezelést abban az esetben is, ha a területen még egyáltalán nem termeltek szóját.
.

PHYLLER ÉS TEMPOSENSOR BASIC KIJUTTATÓVAL
KOMBINÁLT AGROTECHNIKA

Temposensor basic háttér

A technológiánkban a termékeink mellett nagy hangsúlyt kap a szakszerű kijuttatás (Phyller), ehhez igazítva kifejlesztettünk egy olyan kijuttató egységet (Temposensor Basic), amely a munkagép sebességének meghatározásával, képes folyamatosan módosítani a kijuttatott mennyiséget annak érdekében, hogy egységes kijuttatási képet kapjunk.